Új vezérigazgató a Synergon cseh leányának élén

Új vezérigazgatót neveztek ki a Synergon csehországi leányvállalatának, az Infinitynek az élére, a pozíciót március 1-jétől Hanus Weisl tölti be. A Synergon tulajdonszerzése óta egyre rosszabbul teljesített a cseh cég, ami oda vezetett, hogy az éléről – amint arra lehetőség adódott – elbocsátották a korábbi tulajdonos-vezérigazgatót, Jiri Fantát. A vezetéssel akkor ideiglenesen Cseh Balázst bízták meg. Az ő feladata volt a jelentős személyi változásokon keresztülment Infinity szervezetének megszilárdítása, a terep előkészítése az új vezérigazgató számára, valamint a cég felkészítése a Synergon-csoportba történő integrációra.

A most kinevezett, műszaki egyetemet végzett Weisl 2004 óta dolgozik az Infinitynél, korábban a vállalat kereskedelmi és marketingigazgatójaként tevékenykedett. Feladata az Infinity további folyamatos fejlesztése, az ügyfelek igényeinek leginkább megfelelő szolgáltatási portfólió kialakítása, a piaci változások rugalmas követése, valamint a Synergon-csoport részeként egy eredményes regionális vállalat kialakítása.

Azóta történt

Előzmények