A Tron inspirálta a Tokyoflash legújabb óráját

A Tokyoflash azon kevés cégek egyike, melyek kizárólag a geekek igényeit figyelembe véve gyártanak termékeket, jelen esetben karórákat. Közös jellemzőjük, hogy egy átlagember nem tudja leolvasni róluk az időt, azt ugyanis némelyik modell olyan bonyolultan jelzi ki, hogy megfejtéséhez legalábbis kriptográfus végzettség kell.

A Kisai Seven névre hallgató LED-es óra leolvasása mondjuk elég könnyű feladat, elsősorban nem azok fogják megvásárolni, akik szeretik magukat még az idő megnézésekor is szívatni, hanem azok, akik kedvelik az eredeti vagy az új Tron filmet, netán mindkettőt. A kék és fehér világítással is kapható órán két kör látható, a belső mutatja az órát, a külső a percet tízes bontásban, míg a pontos perc értékeket a szíjon lévő, fektetett L alakú kijelző leolvasásával mondhajtuk meg. A lenti videó alapján nem teljesen egyértelmű a dolog, de a lenti képet megnézve már nem is tűnik olyan komplexnek a mutatvány. A karóra már kapható, ára 99 dollár.

Azóta történt

Előzmények