A német rendőrség is tart a Tesla-megfigyeléstől

Miután egy kínai településről kitiltották a Teslákat, kiderült, hogy a német rendőrség is tart a kamerák általi adatrögzítésektől.

Kínában már korábban kitiltották a Tesla járműveit egyes katonai létesítményekből, azonban a médiában nagy vihart kavart, hogy nemrég egy kínai településről is kitiltották a márka összes autóját – kormányzati megbeszélések várhatóak a régióban, és a jelentések szerint tartanak a Teslákra szerelt kamerák, szenzorok adatrögzítéseiről, a gyártó megnyugtatásai ellenére is.

Kiderült, hogy hasonlóan érez a német, konkrétan a berlini rendőrség is. A hatóság a jelentések szerint megfogalmazott egy kiadványt, amely szerint a rendőrség területéről minden Tesla járművet kitiltanak. A belső levél szerint minden Tesla jármű végleges, helyzettől független videorögzítést végez, a jármű teljes környezetéről – majd a felvételeket továbbküldi.

A rendőrségi levél szerint a Teslák által felvett tartalmakat véglegesen tárolják a Tesla szerverein, konkrétan Hollandiában – erről pedig a járművek tulajdonosai nem igazán tudnak.

A tiltást a dolgozók, külső felek és vagyontárgyak védelme érdekében vezették volna be a rendőrségnél, de végül a német médiában hatalmas felháborodás tört ki – akkora, hogy lefújták a tervet. A szóvivő végül magyarázkodni kezdett, hozzátéve, hogy minden megfigyelőkamerával és fejlett számítógépes rendszerrel rendelkező jármű aggasztja őket, nem csak a Teslák – de a projekt csak javaslati státuszban van.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Tesla

Azóta történt

Előzmények