Gyorskeresés
Főszponzorunk
Nagyot lépett előre a magyar OpenOffice
A nyílt forrású csomag magyar helyesírás-ellenőrzője eddig is a legjobb volt a mezőnyben, most újabb hasznos funkcióval bővült a nyelvi repertoár.
Hirdetés
A héten elkészült az OpenOffice.org-hoz az első használható szinonimaszótár, amely egyben az első nyílt forráskódú, magyar nyelvű szókincstár is egyben. A kiterjesztés előzetese már közel egy éve elérhető volt az irodai csomag honosított kiadásában, de az néhány száz szót és mintegy kétezer személynevet tartalmazott csupán. A most kiadott 1.0-s verziónak mind a szóadatbázisa, mind a tudása látványosan bővült.
Vonyó Attila ingyenes angol–magyar szótárának felhasználásával két nagyságrenddel, 20 ezer szavasra nőtt a szótár, amely egyben jelentős unicode-os jelkészletet is tartalmaz. A jelek felvételére azért van szükség – mondta el a fejlesztő, Németh László lapunknak –, mert „tágabb értelemben véve ezek is lehetnek szinonimák, például a százalék helyett írhatunk %-ot is, az euró helyett pedig €-t.” E lehetőség beépítésének köszönhetően több száz Unicode-jel (a görög ábécé betűi, matematikai és egyéb szimbólumok) válik kereshetővé és beszúrhatóvá a neve alapján.
A tövező-toldalékoló magyar szinonimaszótár fejlesztése az FSF.hu Alapítvány támogatásával indult tavaly, de munka befejezéséhez szükség volt a Sun Microsystems OpenOffice.org Community Innovation Award jelentős pénzdíjára is – írta Németh a Hup.hu közösségi híroldalon publikált bejelentésében. A fejlesztés eredményeként megjelent a nyelvsemleges tövezés és toldalékolás képessége a Hunspell programkönyvtárban, a hozzávaló Magyar Ispell helyesírási és morfológiai szótár, valamint egy patch az OpenOffice.org szinonimaszótár-komponenséhez, amely az elsőre nem talált szavakat tövezi, a javasolt szinonimákat pedig ennek megfelelően toldalékolja a Hunspell új függvényeinek meghívásával.
Talál szavakat
A tövezést-toldalékolást támogató OpenOffice.org-foltot, illetve a szintén most elkészült tövező-toldalékoló angol szótárakat integrálni fogják az irodai csomag 3.1-es változatába, amely ezért megfelelően toldalékolt szinonimákat fog felkínálni a magyar és az angol nyelv ragozott szavaira. „Az eredmény nagyon látványos” – büszkélkedett teljes joggal Németh. „Mellékelek egy képernyőképet az OpenOffice.org 3.1 fejlesztői változatából, ahol a »nyilaikkal« szót »nyíl«-ra tövezi az OpenOffice.org a Hunspell függvénykönyvtárral, majd vissza is toldalékolja a szinonimájával (nyílvessző) együtt, így a szinonima beillesztése után már nem is kell módosítani a szövegen. A »nyíl«-ra adott javaslatok között pedig még jelek (nyilak) is szerepelnek” – magyarázta

A szinonimaszótár az OpenOffice.org-kiterjesztések oldaláról tölthető le, de – ha már a magyar nyelvi kiterjesztés korábbi változata installálva van – telepíthető a programon belül is, az Eszközök menüben található Kiterjesztéskezelő Frissítések gombjára kattintva.
A szinonimaszótár megírásával az OpenOffice.org honosítása nem fejeződött be: a következő komoly feladat a nyílt forráskódú magyar nyelvhelyesség-ellenőrző elkészítése lesz.
Azóta történt
1953. március 16.
Frissítve: Letölthető az OpenOffice 3.1.1
Képek az OpenOffice.org tervezett új felhasználói felületéről
Letölthető az OpenOffice.org 3.1
OpenOffice: kipróbálható a magyar nyelvhelyesség-ellenőrző
-
Hunspell: a magyar varázslat
OpenOffice.org, Firefox, Thunderbird, Opera, Chrome – jól ismert szoftverek, melyekben az a közös, hogy egy „magyar származású” helyesírás-ellenőrző dolgozik bennük. Interjú a fejlesztővel, Németh Lászlóval.
Kampánytéma lett a nyílt forráskód
Hirdetés
Percről percre
Quantum Break - Bejelentés, trailer
Vadiúj játékot várhatunk a Max Payne készítőitől.
Forza 5 - Érkezik a sorozat folytatása Xbox ONE-ra
A sokak által szeretett széria folytatódik.
Ubisoft - A Watch_Dogs és az Assassin's Creed 4 is érkezik Xbox ONE-ra
A Ubisoft is megerősítette, hogy két legújabb j...
Battlefield 4 - Xbox ONE-ra is érkezik
Az EA megerősítette, hogy a Battlefield legújab...
Steven Spielberg és az élőszereplős Halo sorozat
Kellemes meglepetést okozott Spielberg és a Mic...
Xbox ONE - Bejelentés
Ma este 7 órakor bemutatkozott a Microsoft új konzolja, amely az Xbox ONE nevet kapta.
eGPU külső videokártya #2
Cikksorozatom eme részében írom le, miként építettem meg a külső videokártya házikóját
Samsung 46F6800 LCD tv teszt
Kipróbáltuk a megújult smart rendszerrel felvértezett, 3D-s, hanggal is vezérelhető, sokoldalú LCD televíziót.



