A SpaceX 2 éven belül felviheti az első magánűrállomást

A Vast startup által összerakott Haven 1 lesz a világ első magánűrállomása, és ezt 2 éven belül felviheti a SpaceX a világűrbe.

Egy hete jelentette be a Vast nevű startup, hogy valóban jön a világ első magánkézben lévő űrállomása, a Haven 1. Ezt maga a Vast építi meg, és a tervei szerint már 2025-ben elkészül.

A Haven 1 az első lépcső egy nagy, élhető űrállomáshoz, először persze kicsiben kezdenek, 4 fővel. Legkorábban 2025. augusztusában vinnék bolygó körüli pályára az űrállomást, ebben pedig a SpaceX és a Falcon 9 segít majd a cégnek. Utána SpaceX Dragon segítségével vinnék fel az első 4 fős legénységet, 30 napra.

A projektet teljes egéészében Jed McCaleb vezérigazgató finanszírozza, ő a kriptoiparból építette fel a vagyonát. Eddig 300 millió dollárt tett a projektbe, de nem árulta el, mennyibe kerül majd a Haven-1. Később azonban további modulokat csatlakoztatnak majd a Haven-1-hez, és több embert visznek fel. Végül 100 méteres űrállomást akarnak, mesterséges gravitációval (forgás révén).

Bár ez lesz az első magánkézben lévő űrállomást, amit magáncégek és magánemberek finanszíroznak, és kereskedelmi rakéta viszi fel; de a Vast a NASA-tól és az amerikai kormánytól is kért tőkét.

Az első 4 fős legénységbe már várják a jelentkezőket.

Azóta történt

Előzmények