Uniós támogatással fejleszti Románia a vidéki internetet

A román Hírközlési Minisztérium hétfőn jelentette be, hogy egy európai uniós támogatásnak köszönhetően egy egyéves projekt keretében összesen 2446 vidéki, illetve kisvárosokban található iskolába viszik el a széles sávú internetet. A 135,4 millió lejes (31,15 millió euró, körülbelül 9 milliárd forint) projektszerződést hamarosan aláírják, és onnantól kezdve számítják a 12 hónapot.

A projekt legfontosabb célja, hogy a piaci szempontból nem túl értékest területekre is eljuttassák a széles sávú internetet, oda (alacsony lélekszámú települések, a sűrűn lakott vidékektől távol fekvő közösségek), ahol a távközlési cégek a megtérülés hiánya miatt nem fejlesztenek, nem építik ki a széles sávú hálózatot. Mivel ezzel az elhanyagoltsággal jelentős hátrányba kerülnek az itt élők, tovább nő a digitális szakadék. A kormányzati projekt keretében a megvalósítás befejezése után 650 ezer diák és 48 ezer tanár fér hozzá a gyors internethez majd, olyanok, akiknek ez jelenleg elérhetetlennek tűnik.

Azóta történt

Előzmények