Oroszország (is) internetcenzúra bevezetésére készül

Az orosz főügyészi hivatal tovább szigorítaná az szélsőségek megfékezésére hozott törvényeket, s a hatókörüket az internetre is kiterjesztenék – adja hírül az AFP hírügynökség a Rosszijszkaja Gazeta szerdai interjújára hivatkozva.

A tervezett javaslatok komoly aggályokat keltettek – a már minimális számú – független, illetve nem közvetlenül kormányzati irányítás alatt lévő orosz sajtótermékek és internetes lapok munkatársai körében: egy minden eddiginél szélesebb körű cenzúrától tartanak.

Vjacseszlav Szizov, az ügyészség egyik vezető munkatársa az orosz lapnak adott interjújában elmondta, hogy javaslatuk szerint a törvénymódosítás után az internetre ugyanazok a szabályok vonatkoznának, mint a nyomtatott sajtóra: vagyis ha szélsőségesnek számító anyagot közölnek, akkor egy hónapon belül a megszüntetés, azaz a betiltás vár rájuk. Az eredeti, sokat támadott törvény jogosságát, az ügyészi hivatal illetékességét, a cenzúra veszélyét firtató újságírói kérdésekre Szizov nyugati példákkal vágott vissza, mondván, például az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának is igen szigorú rendelkezéseik vannak a terrorizmus veszélyével kapcsolatban, s a fejlett demokráciák kormányai is ellenőrzik ilyen szempontból az internetes tartalmakat.

A törvénymódosítás igen komoly lépés lenne a kormányzat részéről, mivel a szinte teljes állami kontroll alól a más véleményen lévő profik és amatőrök, a 30 millió orosz internethasználó tekintélyes hányada „elmenekülhetett” a világhálóra, a szólásszabadság utolsó menedékére. S ha a szélsőséges véleményekre vonatkozó törvény gyakorlatilag a netet is ellenőrzése alá vonná, az már totális kontroll lenne, hiszen azt, hogy mi számít szélsőségesnek, a kormányhivatalnokok határozzák meg.

Azóta történt

Előzmények