A nyomtatók jövője: egyre több drága készülék és mobilos nyomtatás

Az OKI Systems (Magyarország) Kft. a múlt héten tette közzé a társaság 2013-as pénzügyi évre vonatkozó, nem auditált gazdasági eredményeit. Ebből kiderül, hogy az OKI Europe leányvállalata 42 százalékos árbevétel-növekedést ért el, ami a piaci növekedés kétszeresét is meghaladja. A cég értékelése szerint a siker okai között szerepel a fehér toneres készülékek bevezetése, valamint a színes nyomtatók és a kellékanyagok eladásainak növelése.

A vállalat úgy látja, hogy a hazai nyomtatópiac az előző évek mélyrepülése után javuló tendenciákat mutat. Az elmúlt évben is csökkent az eladott készülékek darabszáma, ám mindössze 3,5 százalékkal, így összesen 227 353 nyomtatót értékesítettek 2013-ban a hazai piacon. A piac értéke 74 millió dollárra nőtt, ami 17 százalékos bővülés a tavalyi évhez képest (forrás: IDC). A piaci változások egyértelműen a lézer- és LED-nyomtatóknak kedveznek a tintasugarassal szemben, hiszen az előbbi készülékek eladásai közel 20 százalékkal növekedtek.

A LED-technológiában kiemelkedőnek számító japán OKI hazai leányvállalata tavaly 3262 darab készüléket értékesített, és a 2012-es 17 százalék után 2013-ban újabb 42 százalékkal növelte árbevételét, meghaladva az egymilliárd forintos (nem auditált) eredményt. A növekedés motorját a kellékanyagok értékesítése jelentette: ezen a területen a társaság több mint 50 százalékos bővülést könyvelhetett el.

Élen a fókuszpiacokon

Az OKI által eladott készülékek darabszáma a piaci trendekhez hasonlóan enyhén csökkent, ugyanakkor a színes nyomtatókból a csökkenő tendencia mellett is többet értékesített a cég.  A színes A3-as nyomtatók piacán az élre került az OKI Magyarország az eladott darabszámok alapján, a színes A4-es nyomtatók piacán pedig a harmadik helyet foglalta el. Az árbevétel terén a vállalat egy kivételével minden szegmensben növelte részesedését 2013-ban.

„2012-ben mutattuk be Magyarországon az első fehér toneres készülékünket, amely a hagyományos CMY színek mellett direkt fehér színt is képes nyomtatni. Erre vagyunk a legbüszkébbek a két éve tartó dinamikus növekedésünk mellett, hiszen a technológia igazi sikertörténetté nőtte ki magát. Jelentős érdeklődést tapasztaltunk iránta a tavalyi év során, és bízunk benne, hogy ez így folytatódik” – nyilatkozta Tamás Loránd, az OKI regionális pénzügyi vezetője.

Idei tervek: MPS és grafikai nyomtatók

Az OKI Magyarország sajtótájékoztatóján közölte, hogy a 2014-es pénzügyi évben továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a színes multifunkciós készülékekre, valamint a grafikai nyomtatókra, köztük az öttoneres és fehér toneres készülékekre. Szintén fontos terület marad a kellékanyagok értékesítése, hiszen továbbra is ebből származik a vállalat árbevételének legnagyobb része, emellett a nyomtatási szolgáltatások terén is újítások várhatók.

„Terveink szerint idén tovább bővítjük Managed Print Services üzletágunkat, hogy magas szintű professzionális, menedzselt nyomtatási szolgáltatásokat kínálhassunk kis- és nagyvállalatoknak egyaránt. Ha az üzleti környezet a várakozásoknak megfelelően alakul, akkor a 2014-es évben további 10-15 százalékos árbevétel-növekedéssel számolunk” – foglalta össze a pénzügyi igazgató.

Piaci igények: funkciógazdag készülékek és nyomtatás mobilról

A pénzügyi eredmények és jövőbeni tervek mellett a piaci trendekhez kapcsolódó tapasztalatait is ismertette a vállalat. Véleményük szerint otthoni nyomtatókat egyre kevésbé használnak az emberek, mivel ezeket szinte teljes egészében kiváltják az okostelefonok és tabletek. A hatékony irodai munkához azonban továbbra is elengedhetetlen a nyomtatás, a másolás és a szkennelés. Egyelőre még csupán a nagyvállalatoknál gyakori jelenség, hogy a napi munkához szükséges készülékeket teljes körű üzemeltetési szerződés keretében veszik igénybe, azonban az OKI szakemberei szerint várhatóan a kis- és középvállalatok körében is egyre népszerűbbé válik ez a megoldás.

„A készülékeknek egyre több funkcióval kell rendelkezniük, hogy felvegyék a versenyt a mobileszközökkel, így nagyobb az érdeklődés a drágább készülékek iránt. Hamarosan alapkövetelmény lesz az is, hogy közvetlenül a mobileszközről lehessen nyomtatni dokumentumokat” – ismertette a piaci trendeket Tamás Loránd.

  • Kapcsolódó cégek:
  • OKI

Azóta történt

Előzmények

  • A Xerox idén a kkv-kra koncentrál

    A cég szerint Magyarországon is van igény arra a kis- és középvállalatok részéről, hogy a nagyvállalatokhoz hasonlóan kiszervezzék nyomtatóik üzemeltetését.

  • Nyomtatók és számítógépek után is lehet szerzői jogdíjat szedni

    A nagyszabású német persorozattal kapcsolatban foglalt állást az Európai Bíróság, és feltételekhez kötve ugyan, de szabad utat adott az új jogdíjnak.