Az újabb kábellel csökkent Afrika lemaradása

A nyár folyamán üzembe helyezett tenger alatti optikai kábel újabb nagy lépés afelé, hogy a világ ilyen szempontból legelhanyagoltabb kontinense, Afrika behozzon valamit a legfejlettebb kommunikációs technológiák területén tapasztalható lemaradásából – számolt be róla az AP hírügynökség nigériai tudósítója.

Ha lassan is, de folyamatosan fejlesztik a kontinens közvetlen hozzáférését a világhálóhoz, de az idei nyárig Nyugat-Afrika még mindig csak egyetlen kábellel csatlakozott az internetes hálózathoz. Ez igen szűk keresztmetszetet és nagyon drága kapcsolódási díjakat  (és kiemelt sebezhetőséget) jelentett. A mostani fejlesztés, melynek során üzembe helyeztek egy újabb, a korábbinál ötször nagyobb kapacitású kábelt, mely Nigéria fővárosánál, Lagosnál éri el az afrikai partokat, jelentősen csökkentheti az itt élők versenyhátrányát, akik (a szolgáltatók) az egységre eső hozzáférésért 500-szor(!) annyit fizettek, mint az Egyesült Államok vállalkozásai .

A természetesen kereskedelmi alapú fejlesztés része annak a nagyszabású tervnek, melyet az ENSZ távközlési szervezete igyekszik pátyolgatni, s mely szerint Nyugat-Afrika széles sávú hozzáférését 2012 közepére drasztikus mértékben fel kell javítani. A már működő új kábel hatása máris mérhető például Ghánában, ahol negyedével esett vissza a kapcsolódás havi díja: egy ottani szolgáltató mondja el a tudósításban, hogy míg ők mint szolgáltató korábban 2250 dollárt fizettek egy megabitért, addig ebben a hónapban már „csak” 1625 dollárt. A megkérdezett szakember szerint a lehetőségek bővülése és az árverseny remélhetőleg radikális csökkenést hoz, és az 1 Mb/s havi díja hamarosan lemegy 350 dollárig (körülbelül 79 ezer forint), s jövő év végére körülbelül 225 dollár (körülbelül 51 ezer forint) lesz. (Ez a szolgáltatói díjszabás, nem a felhasználói.) Ez azonban még mindig nagyon magas lesz, ugyanis az Egyesült Államokban és Európában ez a havi díj 5-10 dollár a szolgáltatók számára a nagyvárosokban.

MainOne
Fehérrel jelölve a MainOne
Forrás: Greg's Cable Map

A 250 millió dollárért épített MainOne kábelt egy nemzetközi konzorcium finanszírozta, melyben nigériai bankok és pénzintézetek mellett dél-afrikai befektetők és vállalkozók vesznek részt. Maximális kapacitása 1,92 Tb/s.

Az most még pontosan nem jósolható meg, hogy a szolgáltatói árcsökkenés hogyan és miképp befolyásolja a felhasználói csomagok árát, a ghánaiak reményei szerint hamarosan és radikálisan eshetnek az előfizetési díjak: jelenleg egy átlagos, az európainál lényegesebben lassabb DSL-kapcsolat körülbelül 32 dollárba (körülbelül 7200 forintba) kerül, de ez az összeg az ottani átlagkereset kétharmada, vagyis roppant drága. Nem meglepő, hogy e térségben, a Szaharától délre az internethez hozzáférők száma 32 millió, vagyis a penetráció három százalékos. Igaz az is – ami az ilyen alacsony elterjedtségnél nem meglepő –, hogy a növekedési arány a világátlag kétszerese. Amíg az ellátottság ilyen alacsony mértékű, s közben újabb és újabb kábelek érkeznek meg Afrikába, addig ez a dinamizmus valószínűleg fenn is marad.

Ám az nem elég, hogy a nagy távközlési cégek elviszik a gerinchálózatot Afrikáig, a partokhoz megérkező jeleket ugyanis gyakran nincs hová továbbítani, mivel szárazföldi hálózatfejlesztés szinte alig létezik, és az ilyen téren igen elmaradott földrészen legalább annyira küzdenek a monopolhelyzetre törekvő, a befektetéseiket nagyon meggondoló, profitmaximalizálásra hajtó távközlési cégekkel, mint azzal, hogy ilyen célra igen kevés tőke áll rendelkezésre.

Épp a fentiek miatt születtek már mind üzleti elgondolásként, mind humanitárius célból alternatív elképzelések (mobil internet, megosztás stb.), de eddig még egyik sem vezetett látható sikerre. Egyelőre úgy tűnik, a kábel hoz kézzelfogható megoldást, és már épül több más vezeték is, például egy nigériai mobilszolgáltató dolgozik a Glo 1 nevűn, melyet év végén üzemelnek be, egy dél-afrikai mobilcég is épít egyet (West Africa Cable System), ez a munka jövőre fejeződik be, a France Télécom 2012-re tervezi az Africa Coast to Europe átadását, valamint Kelet-Afrika partjaihoz is megérkezik a közeljövőben a LION 2 nevű kábel.

Azóta történt

Előzmények