Mától pályázhatnak a digitális multiplexek üzemeltetésére

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) kedden, előzetes szakmai konzultáció után kiírta az öt digitális földfelszíni televízió műsorszóró-hálózat (DVB-T), valamint egy, a VHF-sávban működő digitális rádió műsorszóró-hálózat (T-DAB) üzemeltetési jogosultságára vonatkozó nemzetközi tenderét. A pályázat részleteit ismertető sajtótájékoztatón Pataki Dániel, az NHH elnöke közölte, hogy a tender eredményhirdetése 2008 nyarán várható és a jelenlegi analóg műsorszórásnál lényegesen korszerűbb és több új szolgáltatás lehetőségét is kínáló digitális földfelszíni műsorszórás még az idei évben elindulhat Magyarországon.

A digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény szerint mind a televíziós, mind a rádiós pályázat nyertese 12 évre szóló – úgynevezett multiplex – üzemeltetési jogosultságot nyerhet majd el. A pályázati kiírás szerint a nyertes pályázó döntheti majd el, hogy milyen mozgókép-tömörítési eljárást választ (igaz, az elbírálásnál előnyt élvezhet az a pályázat, mely a modernebb, MPEG-4 technológiára épít), illetve azt, hogy a televíziós multiplexeken a közszolgálati adások mellett a programválaszték többi részét ingyenesen, vagy előfizetéses konstrukcióban teszi-e elérhetővé. Arról is a majdani multiplex üzemeltető dönthet, hogy a törvényben és a pályázati kiírási dokumentációban előírt tartalmak mellett milyen csatornákat tesz majd fel a multiplexekre első körben, illetve, hogy a későbbiekben milyen más csatornákkal bővíti a kínálatot.

A pályázati kiírás szerint a földfelszíni rádiós, valamint a televíziós műsorszórásnak két multiplexen még idén el kell indulnia, míg a nyertes a harmadik televíziós multiplexen mobil-TV (DVB-H) szolgáltatást is nyújthat. A másik két televíziós multiplexen a műsorszórás a jelenlegi analóg földfelszíni országos műsorszórás leállítása után indulhat be. Az Európai Unióban – és így Magyarországon is – a földfelszíni analóg műsorszórást legkésőbb 2011. december 31-én a digitálisnak kell felváltania.

A pályázók az ajánlatokat legkésőbb 2008. április 24-én, 11 óráig nyújthatják be.

Azóta történt

Előzmények