A sajtócézár támadást indított az ingyenes tartalomszolgáltatás ellen


James Murdoch

Hatalmas felzúdulást váltottak ki Nagy-Britanniában James Murdochnak, a médiamogul Rupert Murdoch 36 éves fiának szavai, aki a világszerte etalonnak tartott British Broadcasting Corporationt, a BBC-t nevezte meg mint a független újságírás legnagyobb ellenségét egy pénteki konferencián.

A fiatalabbik Murdoch (aki egyébként a médiabirodalom, a News Corp. európai és ázsiai részlegének üzleti ügyekért felelős vezetője) az Edinburgh-ban tartott nemzetközi televíziós fesztiválon rohant ki a brit közszolgálati média zászlóshajója ellen, többek között a következő kemény szavakkal: „Médiapiacunkon az államilag támogatott újságírás veszélyezteti a hírek közvetítésében szükséges pluralitást és függetlenséget, mely oly fontos demokráciánk számára” – kezdte támadását, majd így folytatta: „Ahogy már Orwell is megmondta, ha engedjük, hogy az állam szinte monopolhatalommal rendelkezzék az információk fölött, akkor szabad teret adunk a manipulációnak és a torzításnak.” Murdoch szerint a jelenlegi médiaszabályozás már nem tud lépést tartani a változásokkal, melyek azt követelnék meg, hogy a szabályok és az állami beavatkozás helyett a fogyasztói igények legyenek dominánsak.

Ahogy a BBC látta a történteket...

Ez a vita elsőre akár brit belügynek is tűnhet – még akkor is, ha a világ legbefolyásosabb médiacégeiről is van szó –, ám nem egészen így van, mivel Murdoch beszédében később „kibújt a szög a zsákból”, s a vádaskodás ezáltal egész más távlatokat villantott fel. A fiatal sajtócézár ugyanis az internetes tartalomszolgáltatásról szólva azzal érvelt, hogy a BBC a világ egyik leglátogatottabb honlapcsaládján keresztül az állami támogatásnak köszönhetően ingyenesen biztosítja a neten a hírekhez való hozzáférést, nem érinti őket a válság, nincsenek versenyhelyzetben, sőt, ezáltal a szabad piacon küzdő független médiacégek versenyhátrányba kerülnek, mivel ők is „kénytelenek” ingyenes hozzáférést biztosítani hírportáljaikhoz, pedig a jövő független újságírása számára létfontosságú, hogy a működésükhöz szükséges jövedelmet egy tisztességes áron adott hozzáféréssel teremtsék elő.

Ezen a ponton találkozik a fiú és az apa érvelése: Rupert Murdoch ugyanis nemrég jelentette be, hogy a reklámbevételek visszaesése miatt az irányítása alá tartozó lapok (például a Times, a Sun, a Sunday Times) jelenleg ingyenesen olvasható internetes kiadásaihoz a jövőben a tervek szerint csak előfizetési díj ellenében lehet majd hozzáférni. Rupert Murdoch egyébként azt jósolta nyilatkozataiban, hogy az előfizetéses modellek különböző változatai lesznek azok a módszerek, amelyek megmentik az online újságírást, illetve megerősítik pozícióit.

... és ahogy Murdoch tévéje

Greg Dyke, a BBC korábbi vezetője Murdochnak válaszolva elmondta, hogy ezek az érvek teljességgel elhibázottak, nem a BBC tehet arról, hogy a világ újságírása igen nehéz időket él, s azt sem ők idézték elő, hogy a lapkiadók bevételei csökkentek. Murdoch szavai mögött egyetlen célt lát: a BBC egyik legnagyobb vetélytársa, a News Corp. tulajdonában lévő British Sky Broadcasting Plc. nyomulását. A beszéd utáni hivatalos vacsorán a vita folytatódott, sőt a hűvös angol magatartáshoz képest szokatlanul szenvedélyes lett: a Guardian beszámolója szerint egy ponton, amikor Murdoch és Robert Peston, a BBC üzleti igazgatója kaptak össze, a következő történt: „Murdoch apparently banged the table and shouted: »How dare you?« with Peston shouting back: »If you think you can get fucking angry, I can get fucking angry.«”

Az eseményt kommentáló lapok közül többen megemlítik, hogy habár James Murdoch indulatát és érveit nem osztják, a BBC túlsúlyával és piacfékező szerepével kapcsolatban sok médiacég vezetője hasonlóképpen gondolkodik, főképp abban a kérdésben, hogy a fizetős tartalomszolgáltatás egyik legnagyobb akadálya az uralkodó ingyenes állami média.

Az elmúlt hónapokban mind többször került elő Európában és az Egyesült Államokban is a gazdasági modellváltás igénye (a Google elleni támadásokat is ez vezérli), vagyis hogy egyrészt a válság, másrészt a digitalizálódás miatt átalakult médiapiac egyetlen kiútja az lehet, ha – legalább részben – fizetőssé teszik a tartalomhozzáférést, s erre most a sajtócézár provokatív beszéde ráerősített. Meglehet, egyszer még Murdoch „fultoni beszédeként” fogják emlegetni az Edinburgh-ban elhangzottakat.

Azóta történt