Gyorskeresés
Főszponzorunk
A Microsoft Linux-ellenes kampányt indított
Az amerikai áruházlánc munkatársait arra sarkallják, hogy a Linux szidásával vegyék rá a vevőket a Windows 7 megvásárlására.
Hirdetés
Eddig csak az Apple-Microsoft harcra volt jellemző (főként az Apple kezdeményezésére) a negatív reklám, amikor a másik cég termékeit szapulják, ám most kiderült, hogy a Microsoft bevetette ezt a kétes hatású fegyvert a Linux ellen is, legalábbis ez derül ki egy személyes blogbejegyzésben kiszivárogtatott anyagból.
A nagy felzúdulást kiváltó információkat a Best Buy áruházlánc egy alkalmazottja tette közzé (nagyobb méretű képek találhatóak a neowin.net hírében), aki – miután részt vett egy felkészítő tréningen a Windows 7-tel kapcsolatban – a kedvezményesen megkapott lemezen talált egy oktatóanyagot, melyet a Windows-Linux összehasonlításra fűztek fel, s amelyből természetesen az derül ki, hogy a Windows kiváló, a Linux pedig szemétkosárba való. A szándék nyilvánvaló: az áruház vezetése és a Microsoft orientálni kívánta a kereskedőket, hogy miképp győzhetik meg majd a vevőket arról, hogy a Windowst válasszák operációs rendszerként.
A tananyag bevezetőjében ezt írják: „A Windows választási lehetőséget és kompatibilitást jelent a vásárlóid számára. Egy PC megvásárlása nemcsak a gép megvételét jelenti, hanem a szükséges szoftver és meghajtók, perifériák értékesítését is. Bár néhány szoftveres alkalmazás és eszköz használható a linuxos gépeken is, de összességében a vásárlód rosszul fog járni egy ilyen PC-vel. Az is nehézségeket fog okozni, hogy kompatibilis kiegészítőket kínálj egy linuxos számítógéphez.” Ezek után jön egy lista, amely azt igyekszik bizonyítani, hogy milyen sok eszköz nem csatlakoztatható a kompatibilitás hiánya miatt egy linuxos PC-hez, s például a World of Warcraftot sem játszhatja az a vásárló, akinek Linux fut a gépén. Az összehasonlító táblázatok egyikén azt is kijelentik, hogy mítosz az a vélekedés, mely szerint a Linux biztonságosabb rendszer, mint a Windows.
A fentiekkel nemcsak az a probléma – írja a hozzáértő blogger –, hogy tisztességtelen ez a kereskedelmi gyakorlat, hanem az is, hogy a Linux gyengeségét kimutató összehasonlításokban szereplő „tények” jó része hamis állítás.
Azóta történt
Előzmények
A Microsofttól vett szabadalmat a linuxos tábor
Kipróbálható a beágyazott Windows legújabb verziója
Hiába jobb a Linux a netbookokra, az embereknek mégsem kell
Új elnöke van a Microsoft Windows-üzletágának
-
Leteszteltük a Windows 7 első bétáját!
A kifejezetten nagy érdeklődéssel fogadott operációs rendszer béta-verziójának kimerítő részletességű tesztje.
-
Windows, Linux lehet két jó barát?
Egy gyakorló linuxos véleménye a Windows 7 jelenlegi állapotáról és a lehetséges jövőbeli forgatókönyvekről.
-
Mi nem lesz a Windows 7?
Az utóbbi időben egyre nagyobb a zűrzavar a fejekben az új Windowst illetően. Öntsünk tiszta vizet a pohárba!
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Acer Iconia Tab A510
Csúcsteljesítményű hardvert kínál relatíve kedvező áron, ez az Acer legújabb tabletjének receptje. Vajon ennyi elég is a sikerhez?
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.









