Gyorskeresés
Főszponzorunk
Júniusban jön a Windows 8 utolsó előzetese
A Microsoft a végső változat tervezett megjelenési dátumát még mindig nem árulta el.
Hirdetés
A Windows 8 kiadásra kész változata „Release Preview” (kiadási előzetes) néven június első hetében jelenik meg – jelentette be az operációs rendszer fejlesztéséért felelős vezető ma Tokióban. Steven Sinofsky az új információt egy japán fejlesztői rendezvényen, a Windows 8 Developer Dayen osztotta meg a hallgatósággal, és erről egy fotót a Microsoft az új kiadás hivatalos Twitter-csatornájába is feltöltött. Ez a nyilvános tesztverzió lesz a „legközelebb” a véglegeshez – hangsúlyozta az üzletágvezető.

A vállalat azt már hónapokkal ezelőtt hivatalosan is bejelentette, hogy a Windows 8-nak egy nyilvános bétaja és egy kiadásra jelölt (RC) kiadása lesz csupán, mielőtt lezárják a kódot. A fogyasztói előzetessé átkeresztelt nyilvános béta február végén jelent meg, az RC júniusban érkezik, és a szaksajtó szinte egységesen azt várja, hogy a végleges verziót októberben dobja piacra a vállalat. Ezzel a jóslattal a cég kiadási gyakorlatának ismeretében nagyon nem lehet mellélőni, hiszen a Vistán kívül az új évezred Windowsai mind októberben, az ünnepi szezon előtt kerültek piacra. A még ma is rendkívül népszerű Windows XP 2001. október 25-től volt megvásárolható, míg a Windows 7 2009. október 22-én jelent meg.
A Microsoft azt nemrég árulta el, hogy a Windows következő generációjából négy fő változat készül. A PC-s (x86/64) platformon futó rendszer hivatalos neve Windows 8 lesz, két fő kiadással: az otthoni felhasználóknak szóló Windows 8-cal, valamint a kisvállalati vagy profi otthoni ügyfeleket megcélzó Windows 8 Próval. Ezek mellett e platformra készül még egy Enterprise csomag is a mennyiségi licencet vásárló nagyvállalati ügyfeleknek. Az ARM-architektúrára szánt és önálló termékként nem megvásárolható – csak számítógépeken, tableteken előtelepítve megjelenő – változat neve Windows RT lesz.
Azóta történt
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Ötödével olcsóbb mobilok két webshopban
Egyszerre két szolgáltató is kedvezményes áron ...
Alan Wake és Alan Wake's American Nightmare - 1 dollárért
Fizess amennyit szeretnél, és legyen a tiéd a R...
The Incredible Adventures of Van Helsing - Launch trailer
Megérkezett a NeoCore Games legújabb játékának ...
Ryse - immár Xbox One-ra
A Crytek ókorban játszódó kinectes játéka Xbox ...
Extra adatok az új Xboxhoz
Nincs visszafelé kompatibilitás, de legalább ne...
Sony Xperia L - homorúság
Jókora, de mégsem csúcsmodell. A középkategóriára lő a japán gyártó, itt még a TFT kijelzőt is jobban elnézi az ember, pláne ezzel a formatervvel.
Jön a Microsoft Xbox One
A redmondi óriáscég a játékok mellett az interaktív szórakoztatásra is komoly hangsúlyt fektet.



