Az EU miatt kikerül a Teams az Office-ból

Egy EU-s, trösztellenes bírságot szeretne megelőzni a Microsoft, ezért veszik ki a Teamst az Office-ból.

A Microsoft a múlt hét végén határozta el, hogy kiveszi a chatelésre és videohívásokoz szánt Teams appot az Office programcsomagból, valamint könnyebbé teszi a rivális termékeknek, hogy működjenek a szoftverével. Mindezt azért lépi meg a redmondi cég, hogy elkerüljön egy esetleges, EU-s, trösztellenes bírságot – de a riválisai szerint ennél többet kellene tennie.

A változtatásra egy hónappal azután kerül sor, hogy az EB vizsgálatot indított az Office és a Teams összefonódása miatt, a panaszt eredetileg a Slack nyújtotta be 2020-ban.

Az EU versenyhatósága tudomásul vette a Microsoft lépését, de nem reagált arra. A jelentések szerint az előzetes tárgyalásokon ez, a most meglépett forgatókönyv nem csillapította a hatóságok aggályait.

Jól értesült források korábban arról beszéltek, hogy az EB intézkedéseket rendelhet el a Microsofttal szemben, amennyiben nem szélesíti az ajánlatát.

A Teams még 2017-ben került bele ingyenesen az Office 365-be, idővel a Skype for Businesst váltotta, majd főleg a világjárvány alatt vált népszerűvé.

A Microsoft reméli, sikerül eloszlatni az aggályokat, miközben az EB vizsgálata folytatódik – ezzel együttműködnek, jelezték. Szerintük az EU két fő aggálya az volt, hogy a fogyasztók választhassanak a Teams nélkül egy olcsóbb csomagot, valamint, hogy a rivális megoldásokkal jobban működjön az Office 365 és Microsoft 365. A változtatások október 1-től lépnek életbe, az EU mellett Svájcban is.

A cég üzleti ügyfelei a Teams nélkül havi 2 euróval olcsóbban vehetik igénybe az Office-t. Az új üzleti ügyfelek önálló formában vehetik meg a Teamst, havi 5 euróért. Aki el akarja távolítani az adatait a Teamsből, és másik termékben használni, azt külön támogatói részleg segíti majd.

A riválisok szerint a Microsoft ajánlata nem lesz elég a trösztellenes hatóság meggyőzéséhez, egy névtelenséget kérő forrás szerint ez inkább látványintézkedés, nem pedig komoly ajánlat, amit az EB értékelne.

Azóta történt

Előzmények