Gyorskeresés
Főszponzorunk
Microsoft: az IBM akarja megbuktatni az OOXML-t
Február végén kiderül, hogy szabvány lesz-e az Office dokumentumformátuma. Addig heves viták várhatók.
Hirdetés

OOXML-ellenes karikatúra
Ahogy közeledik az újabb szavazás időpontja, úgy kapcsol ismét nagyobb sebességfokozatba a Microsoft Office 2007 irodai csomagban bemutatott Office Open XML (OOXML) dokumentumformátum mellett és ellen kampányoló két tábor. A tervezetet tavaly szeptemberben nem fogadta be a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO), de a jövő hónap végén erre még egy utolsó esély kínálkozik. Ekkor – február 25. és 29. között – kerül sor Genfben az ún. Ballot Resolution Meetingre, ahol eldől, hogy az ISO-tagországok megszavazzák-e az időközben a felmerült kifogásokat figyelembe véve módosított anyag nemzetközi szabvánnyá emelését.
Amint a ZDNet beszámolójából kiderül, a Microsoft az elmúlt hetekben erőteljes kampányba kezdett az OOXML mellett. Többször egyeztetett konferenciahívásokon a nemzeti szabványosítási testületekkel, a héten pedig újságírókat hívott a vállalati redmondi központjába, hogy tisztázza a felmerült kérdéseket.
Ezen a sajtóeseményen többek között elmondták – válaszolva az egyik leggyakrabban felemlegetett kritikára –, hogy a meglátásuk szerint miért van szükség egy második XML-alapú dokumentumszabványra. Mint mondták: az ODF azért nem elfogadható alternatíva a Microsoft – és az ügyfelei – számára, mert nem kompatibilis a korábbi Office-formátumokkal és nem alkalmas az Office 2007 gazdag funkcionalitásának kihasználására. „Miközben nyílt fájlformátumokra térünk át, tekintettel kell lenni a régi dokumentumokra is” – idézi a lap Gray Knowltont, a szoftvercég vezető termékmenedzserét.
Az is kiderült, hogy a sikertelen szeptemberi etap után 3255 megjegyzés futott be a nemzeti szabványosítási szervezetektől. A duplikátumok kiszűrése után körülbelül 1000 maradt, de ezek java része fogalmazási vagy helyesírási hibákra hívta fel a figyelmet. Az érdemi kritikák pedig mind olyan problémákat érintettek, amelyek gyökere az, hogy a Microsoft a régi dokumentumokkal való kompatibilitásra törekedett – állították. „Vannak olyan részletek a szabványban, amelyekre csak azért volt szükség, mert biztosítanunk kell a régi fájlok átvitelét XML-re. Dokumentumok milliárdjairól van szó” – mondta Jean Paoli, a Microsoft illetékes szakembere, Ecma-bizottsági tag.
Az IBM műve
Paoli több Microsoft-vezetővel együtt egyben élesen bírálta az IBM-et is, amely szerinte minden követ megmozgatott és megmozgat a tervezet megbuktatásáért. „Beszéljünk világosan! Egy vállalat áll a támadások hátterében: az IBM. Nélkülük a szabványosítás úgy ment volna, mint a karikacsapás.” Tény, hogy az IBM már az OOXML szabványosításával megbízott, elektronikai és informatikai szabványok kidolgozásával foglalkozó Ecma ülésén is nemmel szavazott. A Microsoft szerint ők sosem voltak ilyen kerékkötők, például nem gördítettek akadályt a Sun és az IBM által támogatott rivális formátum, az OpenDocument (ODF) szabványosításának útjába sem. „Mi nem álltunk az útjába. Az ANSI [az amerikai szabványügyi szervezet] szavazásán igennel szavaztunk. Egyszerűen össze sem hasonlítható az, ahogy a Microsoft viselkedett az ODF szabványosítása során, azzal, ahogy az IBM viselkedik most” – állította Paoli.
Nicos Tsilas, a Microsoft interoperabilitásért felelős vezetője pedig úgy látja: az IBM – a szabad szoftveres szervezetek segítségével – csak saját üzleti modellje védelmének érdekében csinál hit- és politikai vitát az ügyből. A Nagy Kék ugyanis – mondta – bevételeinek java részét a szolgáltatásokból szerzi, amit az ingyenesen adott szoftvereihez ad. Ezzel szemben áll a Microsoft üzleti modellje, amely vásárolt licencekhez köti a szoftverek használatát, és feltételezi, hogy ehhez nincs szükség külön támogatásra.
Azóta történt
Letölthető az Office 2007 SP2
Lemondásukkal tiltakoznak a norvégok a Microsoft módszerei ellen
Most már hivatalos: publikálhatják az OOXML szabványleírását
Petíció a kormánynak – 100 milliárdos megtakarítás?
Az EU tovább szívózik a Microsofttal
ISO-szabvány lett az OOXML
Az IBM „Microsoft-mentes” számítógépeket terjeszt Kelet-Európában
Google: mondj nemet az OOXML-re!
Előzmények
Főszponzorunk
Percről percre
Megkezdődött az idei MSI MOA európai selejtezője
A Master Overclocking Arena tuningversenyt idén...
Aliens: Colonial Marines - csak jövőre
Megjelenési dátumot kapott az Aliens: Colonial ...
Steamplanet steampunk PC mod egyenesen Argentínából
Pablo Suarez, alias Arg0s „gőzhajója” a neovikt...
ASUS P8Z77-V Premium Thunderbolttal és 32 GB-os mSATA SSD-vel
A csúcs Z77-es ASUS alaplapra felkerült a villá...
Eladta a New York-i székházát a Nokia
A finn gyártó telephelyek és központok felszámo...
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.
Megjelentek az R szériás APU-k
Az AMD új fejlesztése az R szériás termékcsalád része lesz az említett piacokon.






