A Microsoft is visszatáncol az érzelem- és arcfelismeréstől

Leállítják az érzelemfelismerő árusítását, és többé az arcfelismerős technológiához sem lehet korlátlanul hozzáférni.

Az elmúlt hónapokban már látható volt, hogy jelentős törvényi szigor csap majd le az arcfelismeréssel foglalkozó cégekre, megoldásokra, sok cég pedig már előre igen komoly változtatásokat hajt végre, alapvetően lekorlátozva a technológia elérését.

A Microsoft közölte: többé nem árusítja azt a technológiát, amely arcképek alapján képes az érzelmek felismerésére, valamint az arcfelismerő technológia korlátlan hozzáférését is leállítja.

A redmondi cég szerint ezek a témák fontos kérdéseket vetnek fel az adatvédelem, magánszféra kapcsán, továbbá nincs egységes leírása az érzelmeknek, valamint nem lehet általános kapcsolatba hozni az arckifejezést és az érzelmeket, ha különböző tényezőket is figyelembe vesznek.

A meglévő ügyfelektől 1 éven belül elveszik az AI-eszközökhöz való hozzáférést: ezek segítenek megtippelni az érzelmeket, nemet, életkort, örömöt, sminkről és hajról is pontos adatokat adnak.

Hasonló stratégiát választott tavaly a Google is, amely az új fejlesztéseket blokkolta, a meglévőket pedig ellenőrzésbe vonta.

A Microsoft közölte: az arcfelismerő rendszerek (ezek arcszkenneléssel ajtónyitásra vagy bejelentkezéshez is alkalmasak) használatához speciális jóváhagyásra van szüksége ezentúl az ügyfeleknek. Az ügyfelek figyelmét felhívták rá, hogy kerüljenek minden helyzetet, ami sértheti a magánszférát vagy amiben a technológia nem pontos.

Azóta történt

Előzmények