Távozott a Facebook anyacégének kommunikációs igazgatója

Nem árulták el, hogy John Pinette miért távozott a Metától, átmeneti helyettest azonban kineveztek.

A Facebookot is birtokoló Meta kommunikációs igazgatója, John Pinette távozott a vállalattól.

A helyét átmenetileg a nemzetközi kommunikációért felelős alelnök, Chris Norton veszi át, ezt már jelezte is a Meta az ügy kapcsán. Ezen felül megköszönték Pinette közreműködését a cégnél töltött jelentős ideje alatt, és a legjobbakat kívánták neki.

Azt nem volt hajlandó elárulni a Meta, hogy Pinette miért távozott, arra hivatkoznak, hogy a Meta irányelve az, személyes ügyeket nem kommentálnak. A történtekről elsőként a The Wall Street Journal számolt be.

Pinette még 2019. áprilisában lett a globális kommunikációért felelős alelnök a cég weboldala szerint – ezt megelőzően a Gates Ventures kommunikációs vezetője volt, de a Google és a Microsoft egyik kommunikációs vezető beosztásait is betöltötte már.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Meta

Azóta történt

Előzmények