Újabb magyar tudós kapott rangos díjat

A Magyar Tudományos Akadémia ma a honlapján tette közzé a hírt, hogy az információelmélet nemzetközi tudományos társasága, az IEEE Information Theory Society az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet tudományos tanácsadójának, Marton Katalinnak ítélte oda a több felhasználós információelmélet terén elért eredményeiért a tudományág egyik legmagasabb presztízsű kitüntetését, a Claude E. Shannon-díjat.

A díj névadójáról annyit tudni kell, hogy Claude Elwood Shannon amerikai mérnök-matematikus 1948-ban publikálta a hírközlés matematikai elméletéről szóló tudományos cikkét. Azóta őt tartják az információ mérésével, továbbításával, védelmével és feldolgozásával foglalkozó tudományterület, az információelmélet megalapítójának. A tudósról elnevezett díjat 1972 óta ítéli oda az információelmélet nemzetközi társasága, az IEEE Information Theory Society egy matematikusnak a tudományterületen elért eredményeiért. Az idén Marton Katalin, az MTA doktora veheti át a Shannon-díjat, és tarthatja meg a társaság 2013. évi kongresszusán a Shannon-előadást. Női kutató eddig még nem kapta meg az elismerést, magyar tudós azonban korábban egyszer már elnyerte a kitüntetést: 1996-ban Csiszár Imre akadémikus vehette át a díjat.

„Nagy meglepetés és öröm számomra a Shannon-díj” – nyilatkozta az mta.hu-nak Marton Katalin. Mint mondta: hálás az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetének, hogy sok éven át nyugodt és ösztönző légkört biztosított munkájához és méltatta Csiszár Imre, valamint az MTA külső tagja, a Rómában élő Körner János tevékenységét is, aki – mint fogalmazott – döntő befolyással volt kutatásaira. „A vele való közös munkában gyökereznek azok az eredmények, amelyekért a díjat kaptam.”

Marton Katalin díja idén immár a harmadik olyan elismerés, amely a magyar matematikusok nemzetközi presztízsét mutatja. Tavasszal Szemerédi Endre, az MTA rendes tagja kapta a matematikusok Nobel-díjaként jegyzett Abel-díjat, Lovász László matematikust, ugyancsak az MTA rendes tagját pedig felvette tagjai sorába az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája (National Academy of Sciences).

A magyar matematikai iskolákból kikerülő kutatói utánpótlás szempontjából örvendetes jel, hogy a közelmúltban Máthé András, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet volt munkatársa nyerte el a kiemelkedő doktori disszertációk jutalmazására alapított Nemzetközi Stefan Banach-díjat. A Lengyel Matematikai Társulat 20 ezer złotyval járó kitüntetését a 6. Európai Matematika Kongresszuson vehette át a geometriai mértékelmélet jelenleg Nagy-Britanniában dolgozó fiatal kutatója.

Azóta történt

Előzmények