Magyarul is elérhető a MAGic 11.0 képernyőnagyító program

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány befejezte az amerikai Freedom Scientific által fejlesztett MAGic 11.0 képernyőnagyító program magyarítását – közölték ma. Az új verzió fontos újdonsága, hogy támogatja a Windows Vista operációs rendszert, és ezzel lehetővé teszi, hogy azt gyengén látó emberek is használhassák. Szintén újdonság, hogy az új kiadásban már megoldott az Office 2007 irodai programcsomagban bevezetett új menüszalag használata is.

Bővítették a nagyítási lehetőségeket is: a korábbi 16-szoroshoz képest már maximum 36-szoros nagyításra alkalmas a program, amely a nagyított részt fel is tudja olvasni. A MAGic jelen változatában a Profivox beszédszintetizátor ugyanazon verziója használható, mint a JAWS 9.0-ban, ennek köszönhetően emberibb hangzású felolvasás érhető el – áll az alapítvány közleményében. A 11-es verzió támogatja továbbá a Freedom Scientific új dokumentum- és távolságkameráját is (ONYX), ami lehetőséget teremt távoli (például iskolában a táblára írt) és közeli (például tankönyv, jegyzetfüzet) szövegek olvasására.

A MAGic 11.0 korlátozásokkal használható demója letölthető az alapítvány weboldaláról.

Azóta történt

Előzmények