(Frissítve3) Harmadik fél hibája vágta taccsra a magyar UPC szolgáltatását

A UPC előfizetőjeként ma hajnal óta tapasztaltam, hogy egyes weboldalakra nem tudok belépni, illetve sok oldalon különösen lassú a betöltődés.

Elsőként az ügyfélszolgálatot kerestem, ahol a normál beléptetési ütemben először közli az automata, hogy csak hétköznap van ügyfélszolgálat, majd egy másik menüpontban az a rögzített üzenet fogadja az érdeklődőt, hogy olyan sokan keresik a hibabejelentést, hogy inkább később próbálkozzunk újra. Amikor végre eljutottam egy élő emberhez, ő közölte, hogy országos szintű problémáról van szó, a cég szakemberei dolgoznak a javításon, de sem a hiba természetéről, sem a helyreállítás várható időpontjáról nem tudott információt adni.

Kerestem a cég szóvivőjét, aki megígérte, hogy hamarosan újabb információkkal szolgál.

A hír posztolásakor kiderült, hogy sem UPC-előfizetőként, sem mobilos Vodafone-előfizetőként nem tudom elérni az IT café oldalát sem. Majd eltelt kb. fél óra, és a UPC hálózatán újra elértem a lapot, így voltam képes feltölteni ezt a rövid hírt – kérdés, ki tudja majd elolvasni.

Az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy valószínűleg nem nálunk, hanem valamelyik külföldi kiszolgálónál - DNS-szerver? - lehetnek problémák.

Frissítés: időközben kiderült, hogy a Prohardver lapcsaládnál reggel rövid ideig tartó belső hiba lépett fel, a két ügy nincs összefüggésben. Vagyis az is lehetséges, hogy a probléma csak a UPC hálózatára korlátozódik.

Frissítés2: a UPC több helyen is hivatalosan nyilatkozott, ezek szerint a hiba csak náluk tapasztalható, az okát egyelőre nem tudják.

Frissítés3: a UPC kommunikációs igazgatóságától azt az értesítést kaptuk, hogy kb. délután háromra állt normál helyzetbe a szolgáltatás. Szűcs László kommunikációs igazgató elmondta, hogy szakembereik a mai nap folyamán a cég teljes rendszerét ellenőrizték, és kiderült, hogy nem náluk volt a hiba. A hivatalos közlemény szerint: „Ma délután 15 órakor megszűnt az a probléma, aminek a következtében több külföldi weboldal csak nehezen vagy egyáltalán nem volt elérhető a UPC felhasználói számára. Szakembereink kiderítették, hogy a hiba nem a mi hálózatunkban keletkezett, hanem azt egy tőlünk független hálózatban alkalmazott hibás hálózati beállítások okozták, melynek következtében a központi internetes hálózati csomópontokon egyes lekért adatok, weboldaltartalmak nem jutottak el a UPC hálózatába. Miután felvettük a kapcsolatot ezzel a hálózati szolgáltatóval, és jeleztük számára a hibát, akkor az átállította a helytelen beállításait, így az adatforgalom délután 3 órakor helyreállt.

A kellemetlenségek miatt elnézést kérünk ügyfeleinktől.”

Azóta történt

Előzmények