Lengyel mobilkoncesszióra pályázik a KPN

A Royal KPN NV holland távközlési vállalat megerősítette a sajtóhíreket, hogy aktívan érdeklődik egy lengyelországi harmadik generációs mobilkoncesszió megszerzése iránt, amelyre elképzelhető, hogy a Netia SA-val, a második legnagyobb lengyel vezetékes távközlési céggel együttműködve fog pályázni. A Netia elárulta, hogy olyan partnert talált, aki kész egymilliárd eurót fordítani a negyedik lengyel mobillicenc megvásárlására – jelentette a Bloomberg. A koncesszió iránt a svéd TeliaSonera AB is érdeklődik, így komoly árverseny alakulhat ki. A lengyelországi vállalkozás stratégiai fordulatot jelent a KPN számára, amely korábban kivonult a kelet-közép-európai piacokról, így Magyarországról is, hogy a hazai fejlesztésre koncentráljon, illetve a szomszédos Belgiumban és Németországban erősítsen.

A vezető lengyel távközlési vállalat, a Telekomunikacja Polska SA (TP SA) eközben azt tervezi, hogy felvásárolja mobilszolgáltatója, a 2-3 milliárd eurós piaci értékű Centertel általa nem birtokolt részét. Lenne miből – a harmadik negyedévben a társaság árbevétele a tavalyit 2,5 százalékkal meghaladva 4,68 milliárd zloty (1 euró=4,33 zloty) volt, nettó nyeresége az egy évvel korábbi 445 millió után 596 millió zlotyt tett ki, ami meghaladja a várakozásokat. A TP SA a negyedév során 1,8 milliárd zlotyval, 9,2 milliárdra csökkentett adósságát. Ezzel a Gazeta Wyborcza által megkérdezett szakértő szerint jó esély van rá, hogy jövőre jelentős osztalékot fizessen.

  • Kapcsolódó cégek:
  • KPN

Előzmények