Legális Windowszal 9 forint egy fotóelőhívás

Közel egy évvel ezelőtt vette fel a kedvezményes árú fotóelőhívást a Microsoft Magyarország az Eredeti Windows, Valódi Előny (Windows Genuine Advantage – WGA) programban igénybe vehető ajánlatok közé. Ennek keretében az ún. „Nyomatok rendelése az interneten” varázslóval közvetlenül a Windowsból tudtak képeket rendelni a jogtiszta operációs rendszerrel rendelkező felhasználók. A már eddig is baráti, 10 x 15 centiméteres nagyítások esetén 29 forintos előhívási díjat most a szoftvercég és partnere, a FotoMarket – amint közleményükből kiderül – egy egy hónapos akció erejéig 9 forintra mérsékelte. A fényképrendeléshez szükséges varázsló letölthető a Microsoft weboldaláról. A 9 forintos előhívási akció október 16-tól november 16-ig tart.

Amint arról hírt adtunk, az illegális szoftverhasználat visszaszorítását célzó – és a legális felhasználókat jutalmazó – Eredeti Windows, Valódi előny kezdeményezést 2004 őszén indította el és tavaly februárban terjesztette ki Magyarországra is a szoftvervállalat, amely szerint ma nagyjából minden harmadik Windows kalózmásolat. Ennek részeként a felhasználók a cég letöltőközpontjában önkéntes alapon igazolhatták operációs rendszerük eredetét. A teszt elvégzésére különféle kedvezmények és ingyenes szoftverek ígéretével igyekezett ösztönözni a cég.

A tavalyi év közepétől éles fázisba lépett a program: azóta az ellenőrzés kötelező, és a letöltőközpontban felkínált frissítések és kiegészítések már csak a legális Windowszal rendelkező felhasználók számára elérhetők. Időközben bővült a kedvezmények köre is: a hazai windowsosok letölthetik a VirusBuster Professional egyéves, ingyenes verzióját, a Photo Story 3 for Windows egyszerű képszerkesztő programot és a cég kémprogram-eltávolító alkalmazásának, a Windows Defendernek a második béta-változatát. E szoftverek mellett elérhetők asztaltémák, oktatóanyagok és sablonok is.

Azóta történt

Előzmények