Lefeküdt a kínaiaknak a Microsoft

Nagy a piac, a vállalatnak megérte egyedi verziót készíteni a Windows 10-ből azért, hogy három év után visszatérhessen az állami gépekre.

A Microsoft lerántotta a leplet legújabb Windows 10 verziójáról, a Windows 10 China Government Editionről (CGE). Számos eszközt adnak a kínai kormány kezébe azért cserébe, hogy továbbra is a vállalat rendszerét használják - írja a BetaNews.

A CGE saját titkosítást enged, átadja a kontrollt a frissítések ütemezése és a telemetria felett, illetve hiányoznak belőle az alkalmazások, melyekre Kínának nincs szüksége.

A kínai állami gépekre szánt operációs rendszer kétéves együttműködés eredménye, az átalakítások révén már megfelel a kormánynak. Az átlagembereknek marad a kétsebességes telemetriaállítás, vagy másik OS használata.

Terry Myerson a CGE-vel kapcsolatban azt írja, az a Windows 10 Enterprise kiadására épül, amelyik eleve sok választási lehetőséget biztosít a felhasználóknak, ezekre alapozva a kínaiak szabadon menedzselhetik a funkciókat, eltávolíthatnak komponenseket melyekre nincs szükségük (például a OneDrive), kezelhetik a telemetriát és a frissítéseket, illetve lehetővé teszi a kormánynak, hogy a saját titkosító algoritmusát használja.

A Windows rendszereket a kínai kormány még 2014-ben tiltotta ki az állami gépekről, most elsőként a Lenovo által szállított eszközökön térhet vissza a tízes képében.

Azóta történt

Előzmények