Könnyebben eltávolítható Internet Explorer

Az egyik leginkább szembeötlő változás az lesz, hogy az eddigieknél jóval láthatóbb helyre kell tenni a Windows XP-ben már meglévő, az Internet Explorer letörlését elindító gombot. A redmondiak ezzel a kozmetikázott változtatással reagáltak az amerikai igazságügy-minisztérium követelésére.

Mint Jim Desler, a Microsoft szóvivője elmondta, a minisztérium nemrég értesítette a vállalatot, hogy a Windows XP-ben nehezen felfedezhető helyre került az Internet Explorer törlését indító jelzés. A cég ezután vállalta, hogy a Startmenübe teszi át az ominózus gombot. A Microsoft úgy vélte, hogy addigi helyén is a célnak megfelelt a sokak által régóta követelt ikon, ám Jim Desler szerint ezen a kis változtatáson már semmi sem múlik, hiszen szeretnének a jövőben jól együttműködni az amerikai igazságügy-minisztériummal.

Azóta történt

Előzmények