IVSZ: szemléletváltásra van szükség, hogy több nő legyen az IKT szektorban

A szektor vállalatai szívesen foglalkoztatnának jóval több női digitális szakembert, ehhez azonban a nők szerint a sztereotípiák lebontására, családbarát munkahelyekre és rugalmas munkaidőre lenne szükség.

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) legfrissebb Femintech 2022 kutatásából kiderül az is, hogy a női jelölteket leginkább nagyvállalatok és a nemzetközi hátterű cégek hiányolják. A felmérésben 31 százalékuk gondolta úgy, hogy magasabb számban lenne szükség a női kompetenciákra a nagyvállalati szervezeti kultúrában.

A felmérésről kiadott közlemény idézi az Európai Unió 2020-as adatait, amely szerint 8,4 millió szakember dolgozott az IKT iparágban, de csak 18,5 százalékuk nő. Magyarországon ez az arány mindössze 12,3 százalék volt ekkor. Megjegyzik: a pandémia némileg változtatott az IKT szektor foglalkoztatási stratégiáján a home office és a távmunka bevezetésével, amellyel a dolgozó nők kevésbé voltak kitettek az elbocsátásnak. A hibrid foglalkoztatás által a szektor egyre nyitottabb a női képességek integrálására – emelték ki.

A megkérdezett munkáltatók többnyire nyitottnak tartják magukat a nők foglalkoztatása iránt, úgy vélik, esélyegyenlőséget biztosítanak az előmenetelben és a bérezésben. A felmérésben elismerték a női munkavállalók fontosságát és előnyeit, valamint kulcsfontosságú szerepét a diverzitás megteremtésében. Azonban míg a vállalatok 85 százalékban teljesen nyitottnak értékelték magukat, addig a női munkavállalók csak 20 százalékban tartják őket annak. Ennek az is oka, hogy másképp értékelik a nyitottság fogalmát a munkáltatók és a munkavállalók – jegyzik meg az elemzők.

A felmérésben a megkérdezett nők 35,4 százaléka azt nyilatkozta, hogy előmenetelét a női IT munkavállalókkal szembeni sztereotípiák akadályozzák, 30 százalékuk szerint akadály lehet a karrierépítésükben a gyermekvállalás. 10,2 százalék gondolja úgy, hogy az IKT vállalatok nem rugalmasak a foglalkoztatásban, 7,4 százalékuk szerint pedig nem családbarátak a munkahelyek.

A vizsgálat megállapította, hogy az ágazatban a magasabb jövedelem a fiatalabb (30 év alatti) munkavállalóknak fontosabb motivációs tényező, a folyamatos tanulási és fejlődési lehetőség a 31 és és 41 év közöttieknek, míg a 41 év felettiek esetében az új technológiák megismerése a lényeges szempont.

 

A felmérés az IVSZ tagvállalatainak és partnereinek  közreműködésével valósult meg, a munkáltatói kérdőívet 52 vállalat töltötte ki. A munkavállalói felmérés kérdéseire 285 női munkavállaló válaszolt 2021 tavaszán. A válaszadók átlagéletkora 33 év volt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IVSZ

Előzmények