Intel: javuló flash-eladások

Az Intel a március 27-én véget érő első pénzügyi negyedévben 8–8,2 milliárd dollár közötti árbevételt vár – közölte tegnap a vállalat. A várakozásokat azért csúszatták a korábbi, 7,9–8,5 milliárd dolláros előrejelzés alsó sávja felé, mert az elmúlt negyedév során Ázsiában raktárkészletek halmozódtak fel a gyártó chipjeiből, ami enyhén visszafogta az idei első két hónap eladásait. Andy Bryant pénzügyi vezérigazgató azonban hangsúlyozta, hogy a készleteket időközben sikerült leépíteni, és kiemelte, hogy a flashmemória-forgalom egy éve először javulást mutat.

A várakozások szerinti árbevétel 18–21 százalékkal lesz magasabb, mint a tavalyi év első negyedévének 6,75 milliárd dolláros forgalma. A Thomson First Call által megkérdezett elemzők korábban 8,27 milliárd dolláros árbevételt vártak a chipgyártótól.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények