Már a hűtőszekrény is küldi a spameket


Ahogy szaporodnak a háztartásokban a különféle okos kütyük, úgy lesznek fokozatosan ezek is internetes bűnözők célpontjai. Még a folyamat elején járunk, de ahogy a mobil-, majd az okostelefonok piacán is fokozatosan bővült ez a „piac”, e tekintetben is várható a robbanás.

A fenti állítást bizonyítja egy biztonsági cég, a Proofpoint nemrég kiadott jelentése, amelyben egy olyan zombihálózat feltárásáról számolnak be, ahol a támadók nemcsak hagyományos számítógépeket fertőztek meg a botnet kialakítása céljából, hanem számtalan egyéb, internetkapcsolattal rendelkező eszközt is: routereket, multimédiacentereket, okostévéket – és legalább egy esetben egy intelligens hűtőszekrényt is.

A feltárt spamhadjáratban több mint százezer eszköz vett részt december 23. és január 6. között, és gyorsan változó címekről, napi három alkalommal, összesen körülbelül 750 ezer kéretlen üzenetet közvetített a botnet. Az üzenetek negyede indult nem hagyományos számítógépekről, és a cég szerint ez az első olyan dokumentált spamtámadás, melyben bizonyítottan részt vettek háztartási digitális eszközök is.

A jelentés szerint a támadás nem tartozik az igazán kifinomultak közé: a nem hagyományos gépek, eszközök esetében a crackerek a helytelen konfiguráció vagy az alapértelmezett jelszó használata miatt kialakult sebezhetőséget aknázták ki.

Azóta történt

  • Támadás alatt a Linksys és az ASUS routerei

    A Linksys eszközökön terjedő féreg szerepe egyelőre még nem tisztázott, az ASUS viszont annyi ideig nem foglalkozott a biztonsági szakemberek figyelmeztetéseivel, hogy a SecurityFocus ösztönzésként nyilvánosságra hozta több ezer sérülékeny router elérhetőségét.

  • Akik átverik a Google-t

    Az ukrán cég által használt módszer önmagában is féllegális, ám a botnet használata egyértelműen bűncselekménnyé teszi tevékenységüket.

Előzmények