(Frissítve) Milliárdokkal támogatja Nagy-Britanniát a Huawei


Ren Zhengfei

A Sky News tudósítójának egyelőre meg nem erősített információi szerint a legnagyobb kínai magánvállalkozás, a távközlésiberendezés-gyártó Huawei ma mutatja be David Cameron brit miniszterelnöknek azokat a terveket, melyek keretében körülbelül 1,2 milliárd fontot (kb. 430 milliárd forint) fektetnek be az Egyesült Királyságban. A híradás szerint a következő öt évben minimálisan 700 új munkahelyet kívánnak teremteni, az összeg felét itteni tevékenységeik körének bővítésére szánják, a másik felét pedig közvetlen befektetésekre.

A feltételezések szerint a Huawei gyakornoki programon keresztül erősíteni kívánja kapcsolatait az egyetemekkel, illetve üzleti közvetítői tevékenységet is folytatnak majd, melynek keretében a brit cégeknek segítenek a kínai piacra való bejutásban.


David Cameron és Ren Zhengfei

A várható bejelentés egybeesik Ren Zhengfeinek (任正非 – magyarosan: Zseng Cseng-fej), a vállalat alapítójának nagy-britanniai látogatásával.

Frissítés: Ma megjelent a hivatalos közlemény is, és ebben az szerepel, hogy a Huawei angliai bázisának dolgozói létszámát növeli meg az említett állásokkal, emellett egyrészt technológiai és üzleti központok fejlesztésére és kialakítására költi a pénzt, másrészt befektetőként részt vesznek Nagy-Britannia hálózatmodernizációjában.

A Sky News felhívja arra figyelmet, hogy a dinamikusan terjeszkedő Huawei talán nem véletlenül fordult Európa felé, ugyanis a tengerentúlon az USA és Ausztrália egyaránt azzal vádolják a céget, hogy része van a kínai állam hackerkedéseiben, ezért akadályokat gördítenek a működésük elé – Ausztrália például nem járult hozzá, hogy a kínai cég szállítsa az ország hálózatmodernizációjához szükséges eszközöket. Mivel ezeket a vádakat konkrétan még sehol nem bizonyították, illetve hozták nyilvánosságra a bizonyítékokat, sokan úgy vélik, hogy a Huawei lejáratása egyszerűen a helyi cégek érdekeit szolgálja, őket akarják megvédeni a konkurenciától.

Azóta történt

Előzmények