A használt szoftverek közül az OEM a legelfogadottabb a felhasználók részéről

A szoftver-újrahasznosításról, a remarketingről és a gépeinkre előtelepített ún. OEM-típusú szoftverekről a sov24.hu szakértője, Philipp Andres beszél.

A szakértő elmondta, hogy a szoftvereket többek között jogi szempontból is szokták csoportosítani. Ez a következőképpen néz ki:

  • Szabad szoftverek. Ezeket a készítője teljesen szabadon használhatóvá, terjeszthetővé tette. Ez azt jelenti, hogy nem kell fizetnünk a felhasználásért, sőt a továbbterjesztése, megváltoztatása is szabad.
  • Freeware. Az előző csoporttól csak annyiban különbözik, hogy míg az előző csoportnál akár meg is változtathatom az eredeti szoftvert, addig itt ez nem lehetséges. A szoftvert csakis eredeti formájában használhatom, terjeszthetem.
  • Shareware. Itt már nem teljesen szabad a felhasználás. A szoftver valamilyen (általában időbeli) korlátozást tartalmaz. Ha az adott időn túl is használni szeretnénk, akkor már fizetni kell érte. Ebbe a csoportba általában az olcsóbb szoftverek tartoznak.
  • Demo. Próbaváltozat. Olyan szoftver, amit kipróbálhatok, és ha tetszik, akkor megvehetem a teljes változatot. A demo szoftverek mindig valamilyen funkcióbeli korlátozást tartalmaznak. Játékok esetén például csak az első pályát, vagy rajzoló programnál nem lehet menteni, esetleg vízjelet tesz a képre.
  • Kereskedelmi. A boltban, interneten megvásárolható teljes, korlátozás nélküli program.
  • Egyéb kategóriák: adware, donationware, mailware.
      • Adware: a program ingyenes használatáért cserébe reklámokat kell nézegetnünk
      • Donationware: A program ingyenes, de önkéntes alapon adományokat elfogad a készítő
      • Mailware: Ingyenes program, a készítő csak egy köszönő e-mailt vár cserébe

      Mivel jogi oldalról közelítettük meg a szoftvereket – mondja a szakértő –, beszélnünk kell a licencszerződésekről is. A szoftver megvásárlása esetén csak korlátozott jogokat kapunk a használatra. Hogy melyek ezek a jogok az a szoftverhez mellékelt licencszerződésben vannak leírva. Ez tartalmazza többek között azt, hogy hány gépen használható, továbbadható-e, és ha igen milyen formában, illetve készíthető-e másolat róla. Ez azért fontos, mert az időkorláton belül, vagy a korlátozásokon belül akár el is adhatók, meg is vásárolhatók a jogok.

      „Érdemes tehát felmérnünk vállalkozásunk szoftverállományát. Ezzel növelhetjük biztonságunkat, tisztában lehetünk lehetőségeinkkel és csökkenthetjük költségeinket, amennyiben úgy döntünk, hogy nem kizárólag új szoftvereket használunk, vagy elegendő a meglévőket upgradelni. Az alkalmazások leltárja alapján pontos képet kapunk nemcsak a munkatársak szoftverhasználati szokásiról, de a nem használt programokról, valamint az illegális, a licenc nélkül használt, vagy a munkahelyi eszközökön nem engedélyezett alkalmazásokról is” – mondja a szakértő.

      A leltár kiértékelése és a szoftverhasználat elemzése alapján rátérhetünk a gyakorlati teendőkre: eltávolíthatjuk a nem kívánt, a használaton kívüli és a párhuzamos alkalmazásokat. Döntést hozhatunk a licencek kiterjesztéséről vagy azok megvásárlásáról az eddig jogosulatlanul használt szoftverek esetén.

      Milyen előnyökkel jár a jogtiszta szoftverhasználat?

      A legfontosabb a felhasználói támogatás a program fejlesztőitől, amely jelentheti a program írásos dokumentációját, a program garanciális javítását, illetve cseréjét, továbbá gyakran még telefonon igénybe vehető forródrót, vagy online chat szolgáltatást is: „A program továbbfejlesztett változatához kedvezményesen lehet hozzájutni, mert lehetőség van programfrissítésre (upgrade felhasználói jog)” – ez fontos lehetőség a sov24.hu szerint, de olyan lehetőség, amit sokan elfelejtenek szem előtt tartani.

      Fontos előny, hogy elkerülhetők a számítógépvírusok okozta kellemetlenségek, illetve a program megvételével a felhasználó elismeri a programba fektetett munka értékét, és ráadásul anyagi lehetőséget biztosít a program fejlesztőinek a szoftver továbbfejlesztésére.

      „A leendő »használtszoftver- tulajdonos« (vagyis az első licencbevevő) a licenc fajtája szerint általában több féle verzió közül választhat, aszerint melyik termékfajta a legideálisabb a számára. Mi az előtelepített szoftver (OEM) típusokkal kapcsolatban tapasztaljuk, hogy a felhasználók maximálisan megbíznak benne” – mondta Philipp Andres. Ebben az esetben árukapcsolásról van szó, vagyis a szoftver a számítógépre előzetesen telepítve lett, a felhasználónak a számítógép első indításakor kell csak elfogadnia a Végfelhasználói Licencszerződést (EULA). Ez a licenctípus a számítógép gyártója és a felhasználó közötti megállapodás. A legális és eredeti előtelepített szoftverhez a gyártó mindig mellékeli a szükséges dokumentációt és a szoftver adathordozóit. A gyártó a számítógépre ragasztja az Eredetiséget Igazoló Tanúsítvány (COA) matricáját is.

      Előzmények