Az influenszerekre is rászáll a GVH

A bújtatott reklámozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül, ami miatt már számos alkalommal járt el a hatóság.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozatában bejelentette, hogy vizsgálatuk alapján Berki Renáta anélkül reklámozta egy kereskedő cég óráit a közösségi oldalán, hogy megjelölte volna a posztok fizetett jellegét.

A versenyhivatal eljárásában Berki Renáta Instagramon közzétett posztjait vizsgálta, melyekkel az influenszer egy óra- és ékszerkereskedő vállalkozás, a NEXT-TIME Kft. termékeit népszerűsítette hónapokon keresztül. Bár a véleményvezér ellenszolgáltatást kapott a megjelenésért, a fogyasztók ezt nem ismerhették fel a bejegyzésekből. Ezzel a hirdető és az influenszer megszegte a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló törvényt, mely alapján a közöttük lévő kereskedelmi viszonyt egyértelműen, közérthetően és jól észlelhetően a fogyasztók tudomására kell hozni – írják a GVH indoklásában.

A vizsgálat feltárta azt is, hogy az influenszernek az órakereskedő céggel kötött megállapodása alapján egyébként szerződéses kötelezettsége lett volna a posztok reklámként való megjelölése. Ez nem mentesíti azonban a hirdető vállalkozást sem: mivel a bejegyzésekben szereplő áru értékesítése, eladásának ösztönzése közvetlenül érdekében állt, a jogszabályi rendelkezések alapján egyaránt felelős a bújtatott hirdetésekért.

A GVH Berki Renáta cégére, a B&B Media Group Kft.-re 2,2 millió forint, míg a NEXT-TIME Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re 1,2 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki. A hatóság a bírság kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe vette, hogy a véleményvezér az eljárás alatt a jogszabályokhoz igazította gyakorlatát és minden kérdéses posztjába utólag beillesztette a #reklám megjelölést. A kereskedő cég is önként befejezte a vizsgált reklámozást.

Azóta történt

Előzmények