Gyorskeresés
Főszponzorunk
A GVH engedélyezte a KFKI Direkt felvásárlását
A hatóság szerint a vevő Magyar Telekom részesedése az akvizíció után sem éri el azt a szintet, ami versenyjogi aggályokat vethetne fel.
Hirdetés
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Magyar Telekom felvásárolja a KFKI Direkt Kft.-t. Amint arról az IT café is beszámolt, a felek az adás-vételi megállapodást február elején írták alá.
A GVH indoklása szerint a magyarországi forgalomból a rendszerintegráció, a hardvertámogatás és üzembe helyezés, valamint a szoftvertámogatás és üzembe helyezés szegmenseinek egyike esetében sem haladja meg a távközlési vállalatot tulajdonló Deutsche Telekom-csoport részesedése a 15, a KFKI Direkté pedig az 1 százalékot. Az említett tevékenységeket nagyszámú, jelentős nemzetközi háttérrel rendelkező vállalkozás végzi Magyarországon, és mindegyik tevékenység esetén több olyan vállalkozás is van, melynek részesedése a magyarországi forgalomból meghaladja az egyesülő két cég együttes részesedését – áll a versenyhivatal közleményében.
A versenytörvény szerint a GVH nem tagadhatja meg az engedély megadását, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon. Mivel a rendszerintegráció, a hardvertámogatás és üzembe helyezés, valamint a szoftvertámogatás és üzembe helyezés piacain érintett vállalkozáscsoportok együttes részesedése nem éri el azt a mértéket (20 százalék), amely felett a GVH gyakorlata szerint felmerülhetnek versenyjogi aggályok, az összefonódást a GVH engedélyezte.
A KFKI Direkt 1995-ben vált ki a KFKI-ból, a KFKI csoport többi tagját a Magyar Telekom 2006-ban vásárolta fel. A távközlési vállalat a 300 millió forintos akvizícióval növelni akarja a befolyását az IT-szolgáltatások területén.
Azóta történt
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Mérleg témák
[Re:] Magyar technológiai cég is nyerhet egy londoni pályázaton
[Re:] (Frissítve!) Mától az asztali Chrome böngészőben is működik a hangalapú keresés
[Re:] Annyi a magyar Angliában, hogy új vállalkozást alapoz rájuk a NordTelekom
[Re:] Új uniós cél: chipgyártásban megelőzni az Egyesült Államokat
[Re:] Újabb döbbenetes kincsek kerültek a Google adatbázisába



