Meglepő adatok a felejtés jogának alkalmazásáról

A nyári hőségben kisebb vihart kavart a The Guardian tegnapi riportja, amiben egy véletlenül felfedezett kimutatás alapján arról számoltak be, hogy kik is kérték a Google-tól a rájuk vonatkozó linkek törlését a kereső indexéből.

Mint ismert, az Európai Unió Bírósága tavaly májusban úgy döntött, hogy az unió lakosai bizonyos feltételek mellett egy űrlapon kérelmezhessék a keresőmotor indexéből az adataik eltávolítását. A vállalat szakemberei megvizsgálják a kérelmeket, majd megpróbálnak a személyiségi jogok és a közösség információval történő ellátása közötti egyensúlyt megtartva lavírozni. E határozat következtében azóta közel háromszázezer kérés érkezett a Google-hoz.

A vállalat erősen ellenállt ennek a törekvésnek, mivel hivatalos véleményük szerint a szólásszabadság egyfajta korlátozását jelenti, és lehetőséget biztosíthat arra, hogy hírességek, közszereplők visszaéljenek vele – vagyis reklamáljanak, ha disznóságaik napvilágra kerülnek.

Ám a Guardian által megszerzett információk azt mutatják, hogy az elmúlt egy évben nem egészen így történt: az átláthatósági jelentés kódjában „bennfelejtett” statisztika azt mutatja, hogy a törlési kérések mindössze 5 százaléka érkezett közszereplőktől vagy celebektől, 95 százalékukat magánszemélyek nyújtották be.

A kérések igen sokfélék – pl. akad egy nő, akinek sokak által ismert férje meghalt, és ezért kérte a Google-tól, hogy a névhez tartozó lakcím összekapcsolását töröljék az indexből. Az adatok alapján a törlési kérelmek 48 százalékát elfogadták, 37 százalékukat elutasították, a többi elbírálása pedig folyamatban van.

A Guardian által látott statisztikát azóta eltávolították, és a Google közölte, hogy az információk már régiek, az ilyen kimutatás készítését már márciusban leállították, mivel nem tartották közérdeklődésre számot tartónak.

Azóta történt

Előzmények