Egy rendhagyó és a maga nemében egyedülálló kiállítás nyílt nemrégiben, a múlt hónap végén a Magyar Nemzeti Galériában: egy különleges korszak különleges alkotásait tekinthetik meg a látogatók.

A kiállítás alkotásainak értékeléséhez tudni kell, hogy az itt szereplő produktumok egy igen speciális korszakban és helyzetben jöttek létre. Akkor, amikor az államszocializmus válságának éveiben magyar művészek sokasága figyelt fel az épp robbanás előtt álló informatika lehetőségeire, ám a Kádár-kori Magyarországon csak korlátozott lehetőségeik voltak kísérletezésre. A szocializmus éveiben minden olyan kreatív tevékenység, mely nem volt eléggé elfogadott módon ideologikus tartalmában és formájában, kívülállónak számított (a hírhedt három T-ből vagy a tűrt, vagy a tiltott kategóriában tartották számon). A „kompjúteres” művészet már eleve azért gyanús volt, mivel a hozzá szükséges technológiai feltételek jórészt a Nyugathoz kötődtek.

Rekonstrukció

A tárlatot támogató Neumann János Számítógép-tudományi Társaság felidézi a korszakot: Sinclair ZX Spectrum, Atari ST, IBM AT és XT, Commodore 64 – többnyire ilyen típusú számítógépeken készültek az 1980-as évek második felében Magyarországon született komputerművészeti alkotások – illetve a ma már csak az idősebb informatikusok számára ismerős nagy, intézeti, esetenként orosz gyártmányú gépeken. A tárlat azonban ennél távolabb tekint: a kezdetektől 1990-ig mutatja be a számítógép és a képzőművészet kapcsolatát.

MAGYAR MŰVÉSZEK ÉS A SZÁMÍTÓGÉP from SZÉPMŰVÉSZETI//NEMZETI GALÉR on Vimeo.

Igen fontos megjegyezni, hogy a kiállítás a témájától függetlenül, önmagában is retró: a számítógépes művészet magyarországi történetének korszakos összefoglalására elsőként egy 1990-ben, kilenc meghívott művész részvételével Franciaországban rendezett kiállítás vállalkozott. A lille-i Fête de l’image (Képünnep) programsorozat részeként, az új médiaművészet jeles kurátora, Joël Boutteville által összeállított Les Artistes hongrois et l’ordinateur (A magyar művészek és a számítógép) című tárlat rekonstrukciója.

Több különlegessége is van a kiállításnak, melynek munkáit elnézve egy mai tizenéves meglepve tapasztalhatja, hogy azokat egy mai számítógéppel – de akár egy okostelefonnal is – milyen könnyű lenne 2016-ban (technikai szempontból) létrehozni.

Exkluzív válogatás

A kiállításon az 1975 és 1981 között Magyarországon született komputerművészeti kísérletek (többek között Bartók István, Bódy Gábor, Csízy László, Háy Ágnes, Kismányoky Károly és Száva Gyula alkotásaival) mellett a közönség megismerkedhet a digitális képalkotást forradalmasító magyar származású úttörők munkásságával. A kiállítás első részében a komputerművészeti pályázatok kapcsán felelevenítik a médium hazai recepcióját is: betekintést nyerhetünk a digitális kultúra történetébe, valamint megismerhetjük a Szépművészeti Múzeum 1986-ban rendezett Digitart kiállítását.

1990-es lille-i tárlat a digitális művészet minden lehetséges területét felölelte a komputergrafikától az animációig. A kiállítást 1991-ig Étampes-ban és Helsinkiben is bemutatták, ezt követően azonban a most ismét Budapesten látható alkotások 25 éven keresztül egy 150 kilogrammos ládában pihentek – idézte fel Joël Boutteville.

Nem volt semmijük, de jók voltak

Kevesen tudják, hogy a legelső komputeranimációs műveket többnyire magyar gyökerekkel rendelkező művészek készítették. 1967-ben született meg az Ohiói Egyetemen a saját rajzai mozgásba hozásához külön programnyelvet kidolgozó Charles Csuri Kolibri című filmje – idézte fel Orosz Márton, a tárlat kurátora, kiemelve mások mellett a szintén külföldön nevet szerző Peter Foldes, Bela Juhasz és Leslie Mezei nevét is.

Magyarországon 1972-ben indult meg az első egyetemi informatikai képzés, két évvel később pedig megszületett az első hazai számítógépes grafika is: az akkor egyetemi hallgató Énekes Ferenc egy Koncz Zsuzsa-portrét készített, ez az alkotás azonban nem maradt fent. Látható viszont a kiállításon Énekes Ferenc több számítógépes technológiával készült aktgrafikája is – mondta Orosz Márton.

Az első magyar komputeranimációt 1976-ban készítette a K/3-as csoportot megszervező Bódy Gábor, a 12 perces Pszichokozmoszok című mozgókép az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Atomfizikai Tanszékén, egy TPA 1001-1 típusú számítógépen született.

A kiállítás beharangozója szerint a korszak magyar komputerművészete a szocializmus utolsó éveiben, a felpuhult kádári diktatúra nem hivatalos művészeti közegében dolgozók számára lehetővé tette, hogy ideológiamentesen alkossanak valami korszerűt. A számítógéppel létrehozott művek kívül estek a képzőművészet hagyományos intézményi struktúráján, kiállításukhoz nem volt szükség egy őket hatóságilag véleményező hivatalos szerv, a Képzőművészeti Lektorátus engedélyére. Nem voltak a kialakult kánon részei és esetükben nem érvényesültek azok a megítélésükhöz szükséges egyezményes sémák sem, amelyek alapján kötni lehetett volna őket bármilyen korábbi hagyományhoz. Nemcsak a létrehozásukhoz szükséges eszközök, de a művek hordozója is megfoghatatlan volt – egy mágneslemezen például bárhova eljuttathatók voltak. A számítógép demokratizálta a művészetet, szabadsággal ruházta fel az alkotókat és megszüntette a művészeti ágak között a szocialista kultúrpolitika által mesterségesen felállított hierarchiát.