Gyorskeresés
Főszponzorunk
Névtelenség az interneten – interjú Rolf Wendolskyval
Ma van az adatvédelem napja Európában. Ebből az alkalomból beszélgettek hazai szakemberek és az IT café a PET-technológiák ismert fejlesztőjével.
Az Európa Tanács kezdeményezésére 2010. január 28-án már negyedik alkalommal kerül megrendezésre az adatvédelmi nap, amelyre az Európai Unió valamennyi tagállamában az adatvédelmi biztosok, hatóságok különféle programok szervezésével készültek, hogy felhívják a figyelmet a téma fontosságára. Az Adatvédelmi Nap célja, hogy az európai polgároknak lehetőségük legyen megismerni és megérteni, miért és milyen személyes adatokat gyűjtenek és dolgoznak fel róluk, illetve milyen jogaik vannak e tekintetben a feldolgozás során.
Különösen fontossá vált az utóbbi években a személyes adatok kezelésének kérdése, s ez az internet használatának terjedésével egyre inkább a mindennapi tennivalók részévé válik. Folyamatosan figyelmeztetni kell az állampolgárokat a kockázatokra és a kapcsolódó helytelen adatkezelésekre, illetve a tisztességtelen feldolgozás során a személyes adatokat érintő veszélyekre – állítják az adatvédelem elkötelezett hívei.
Eszmecsere a privacy-technológiákról
Ezen a napon az adatvédelmi szakemberek és a kutatók számára is lehetőség nyílik a téma kiemelt megvitatására. Természetesen az IT területe szorosan kapcsolódik az adatvédelemhez, így a privacy-technológiák fejlesztésében és kutatásában részt vevő informatikusok is megszólalnak az Unióban. Magyarországon a PET Portál és Blog ad fórumot a témával foglalkozó szakembereknek – több érdekes tanulmány, cikk olvasható és véleményezhető ezen a weboldalon, a kapcsolódó fórum pedig az olvasók véleményét hivatott megjeleníteni a külvilág és a témakört művelők számára.
Az Adatvédelmi Nap alkalmából egy érdekes beszélgetésre került sor magyar kutatók, Székely Iván, Gulyás Gábor, Krasznay Csaba, valamint az egyik neves német kutató-fejlesztő szakember, Rolf Wendolsky között, melyről videofelvétel is készült (ennek rövid összefoglalója látható itt, hírünkben). Wendolsky a JonDos PET-technológia egyik frontembere, IT-biztonsági kutatóként kezdte pályafutását a németországi Regensburgi Egyetemen, ahol 2004-ben vezető fejlesztője lett a nyílt forráskódra alapozott AN.ON projektnek. Ez a fejlesztés azt a célt tűzte ki, hogy az internet felhasználói egy megfelelően erős védelmet kaphassanak személyes adataik megóvására.
A PET-technológia egy elkötelezett kutató szemszögéből
Wendolsky nevéhez köthető az a Firefox-profilú JonDoFox termék is, melyet egyébként az ő általa irányított cég fejleszt, ami egy ingyenes és nyílt forráskódú webböngésző-kiegészítő az adatait védeni kívánó felhasználóknak. Kliensoldali biztonsági elemeket tartalmaz, és kompatibilis az összes ismert anonimizáló szolgáltatással. Wendolsky rendszeres előadója a különböző IT-biztonsági konferenciáknak, szerzője, illetve társszerzője több tudományos publikációnak, melyek témája természetesen az internet egyik különlegessége: az anonim kommunikáció.
Ő az egyik alapítója a nemrég alakult, s amerikai és német kutatókat összefogó Privacy Research Internationalnek, mely népszerűsíteni szeretné az online adatvédelmi technológiákat, nonprofit módon, bevonva más kutatócsoportokat és az ipari szereplőket ebbe a szerteágazó munkába. Ösztönözni szeretnék a nyílt forráskódú fejlesztéseket, támogatnák a szabványosítási folyamatokat és olyan technológiákra hívnák fel a figyelmet, melyek a lehető legtöbb átláthatóságot biztosítják a magánélethez kapcsolódó kényes kérdésekben, elsősorban a kereskedelem területén megjelenő kedvezőtlen jelenségek miatt. Wendolskyék készítenek egy anonimitásmérő weboldalt is, amely újszerű módszerekkel azonosítaná a felhasználóra leselkedő veszélyeket.
Kérdések és válaszok az Adatvédelmi Nap kapcsán
A következő kérdések merültek fel a mai beszélgetésen: Milyen ilyen jellegű potenciális veszélyforrások vannak, amire figyelnie kell egy átalgos felhasználónak? Mit tart a neves kutató jelenleg a legszínvonalasabb PET-technológiának? Hogyan látja 2010-ben a webes privátszféra helyzetének alakulását, a közösségi hálózatok körüli mizériákra és az egyre terjedő önkéntes adatszolgáltatási hullámra gondolva? Milyen veszélyeket jelenthet a levelezőrendszerekből az adatszivárgás?
Megkerülhetetlen volt a kérdés: hogyan tudják a PET-technológiák segíteni a szólásszabadságot olyan országokban, mint Kína vagy Irán, ahol szintén több millióan használják az internetet? Wendolsky erre a felvetésre azt mondta: az ő intézetüket amerikai és német tudósok alkotják, így eddig náluk nem merült fel a szólászabadság kérdésként, de nagyon fontos lenne ezzel a területtel foglalkozni, ehhez viszont a helyi viszonyokat ismerő kutatókra lenne szükségük.
Érdemes tehát a téma iránt mélyebben érdeklődőknek az Adatvédelmi Nap alkalmából ellátogatni a PET Portálra, s megnézni a beszélgetésről készült teljes (angol nyelvű) felvételt – tanulságosak lehetnek mindannyiunk számára az ott elhangzott gondolatok.
Azóta történt
Megújult és nemzetközi lett a magyarként indult PET Portál és Blog
Feldobom a lábamra a csillogós körömlakkot
A Microsoft fejlett technológiával védi a magánszférát
Adattolvajként indította Zuckerberg a Facebookot?
A fájlcserélőkön szivárognak az adatok
Mit gondolsz informatikusként az adatvédelemről?
Lenyomozzák az álláskeresőket az interneten
-
Kamerás megfigyelés Magyarországon
Az Adatvédelmi Napon az adatvédelmi biztosi hivatal magas színvonalú konferenciát szervezett az érintettek képviselőinek részvételével a térfigyelő rendszerek hazai használatáról.
Előzmények
Mikor lesz Magyarországnak IT-stratégiája?
A Facebook-felhasználókat nem érdekli az adatvédelem?
Hatékonyabb adatvédelem az eMagyarország Pontokon
-
Már nem sci-fi az arcfelismerés
Az Intello technológiája megkülönböztet nőt és férfit, kijelzi életkorunkat. A Különvéleményben látott reklámtechnológia csak egy karnyújtásnyira van.
Változik a Facebook adatkezelési politikája
Amíg Mónika büszke a kameráira, reménytelen a hazai adatvédelem helyzete
Szerdán indul a PET Portál és az IT café közös játéka
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Apple szabadalmat sért a Galaxy Tab 10.1
Németország után az Egyesült Államokból is kérh...
Fifa 13 - első információk
Az EA méretes információköteggel látott el mink...
ASUS P8C WS alaplap az új Xeon és Ivy Bridge processzorokhoz
Az Intel C216-os vezérlőhidat alkalmazó termék ...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
MA TV: Lumia 610 bemutató
Megérkezett hozzánk a Nokia belépőszintű Windows Phone-os készüléke. Nagyon kellemes, de kicsit sem nokiás.





