Az EU páros lábbal ugrott a Facebook gyomrába

Az európai hatóságok nagyon kemény feltételeket szabtak, gyökerestül forgatnák fel az eddigi kereskedelmi gyakorlatot, sokkal nagyobb felelősségvállalásra köteleznék a közösségi médiát.

Az Európai Bizottság (EB) felszólította azokat a vállalatokat, melyek közösségi oldalakat üzemeltetnek – így a Facebookot, az Alphabetet és a Twittert –, hogy az európai felhasználóknak szóló felhasználási feltételeiket alakítsák át egy hónapon belül, különben büntetésre számíthatnak – tudta meg ma a bizottság egyik képviselőjétől a Reuters hírügynökség tudósítója.

A nem sokkal később kiadott közleményből kiderül, hogy kereskedelmi és fogyasztóvédelmi kifogásokról van szó, melyeket számtalan, az illetékes szervekhez beérkezett panasz kivizsgálása után fogalmaztak meg – és ez az egyeztetés az amerikai székhelyű vállalatok és a francia szervezet által vezetett európai fogyasztóvédelmi hatóságok között már tavaly megindult, s az ilyenkor szokásos eljárás keretében az európai szervezetek először felszólító levelet küldtek a fent említett vállalatoknak.

A következő fordulóra tegnap, március 16-án került sor, amikor az EU-s fogyasztóvédelmi hivatalok, az EB képviselői, valamint az érintett vállalatok illetékesei személyes találkozón vitatták meg a problémás kérdéseket. Ennek, a Reuters értesülése szerint kifejezetten konstruktív megbeszélésnek a végeredménye az lett, hogy kötelezték a cégeket, hogy egy hónapon belül terjesszék elő a tervezett módosításokat, melyeket a másik fél meg fog vizsgálni. Amennyiben a határidőt nem tartják be, akkor formális eljárás indul, melynek következtében bírságot szabhatnak ki.

Tisztességes feltételek és fellépés a csalás ellen

Az EB és a fogyasztóvédelmi hatóságok két fő területen álltak elő követelésekkel, és a közlemény szerint a vállalatok beleegyeztek abba, hogy változtatási javaslatokkal állnak elő egyrészt a tisztességtelen felhasználói szerződési feltételek megváltoztatása érdekében, valamint fellépnek a közösségi oldalakon tapasztalható csalások és átverések ellen, igyekeznek megvédeni felhasználóikat ezektől.

Az EB és a hatóságok képviselői többek között az alábbi feltételek megváltoztatását, illetve tisztázását kérték.

A felhasználási feltételeket illetően az az alapállás, hogy a közösségi médiaplatformok felhasználási feltételeit összhangba kell hozni az európai fogyasztóvédelmi joggal (mindazok a feltételek, melyek nem felelnek meg az EU-s jognak: érvénytelenek, ahogy azok is, amelyek nem elég világosan vannak megfogalmazva).

Ez a gyakorlatban többek között a következőket jelenti:

  • a közösségi médiahálózatok nem foszthatják meg a fogyasztókat attól a joguktól, hogy a lakóhelyük szerinti tagállamban bírósághoz forduljanak
  • a közösségi médiahálózatok nem kötelezhetik arra a fogyasztókat, hogy lemondjanak az őket kötelezően megillető jogokról, például az online vásárlástól való elálláshoz való jogról
  • a szolgáltatási feltételek nem korlátozhatják vagy zárhatják ki teljesen a közösségi médiahálózatok felelősségét a szolgáltatások teljesítésével kapcsolatosan
  • a szponzorált tartalom nem lehet rejtett, hanem azt ilyenként kell megjelölni
  • a közösségi médiahálózatok nem módosíthatják egyoldalúan a szerződési feltételeket anélkül, hogy egyértelmű tájékoztatást adnának a fogyasztóknak annak indokáról, és lehetőséget biztosítanának számukra a szerződés megfelelő felmondási idővel történő felmondására
  • a szolgáltatási feltételek nem biztosíthatnak korlátlan mérlegelési jogkört a közösségi média üzemeltetőinek a tartalom eltávolítása tekintetében
  • a szerződésnek a közösségi média üzemeltetője általi megszüntetését világos szabályokkal kell szabályozni, és erről indoklás nélküli egyoldalú döntés nem hozható

A közösségi oldalakon megjelenő csalásokat és a megtévesztéseket, ezek kezelését illetően az EB alapvető elvárása, hogy a közösségi médiát üzemeltető vállalatoknak a weboldalaikon megjelenő, a fogyasztók félrevezetésére alkalmas csalárd és megtévesztő tartalmakról való tudomásszerzést követően el kell távolítaniuk az ilyen tartalmakat. Ezzel összefüggésben a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságoknak közvetlen és egységes kommunikációs csatornával kell rendelkezniük, amelyen az ilyen jogsértéseket (például a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv vagy a fogyasztók jogairól szóló irányelv megsértése) jelezhetik a közösségi média üzemeltetőinek, és elérhetik a tartalom eltávolítását, valamint tájékoztatást kaphatnak a jogsértésekért felelős kereskedőkről.

Ennek megvalósítása többek között a következő, már azonosított gyakorlatok esetében elvárás

  • a fogyasztóktól kicsikart fizetésekkel kapcsolatos megtévesztések
  • előfizetési csapda, amikor felajánlják a fogyasztóknak az ingyenes kipróbálás céljából történő regisztrációt, de nem adnak világos és elegendő információt
  • hamis termék forgalmazása
  • a közösségi médiában elterjedt hamis akciók – például „nyerjen okostelefont 1 euróért!” – ; ezek ugyan valódi sorsolások, de évi több száz eurós rejtett előfizetéseket vonnak maguk után

Azóta történt

Előzmények