Az Európai Unió Bírósága (az unió legfelsőbb igazságszolgáltatási szervezete: Court of Justice of the European Union – CJEU) tegnap több nagy ügyben is határozatot tett közzé – például helybenhagyták a Samsung és leányvállalatai ellen kartellezésért megítélt bírságot –, de talán a legfontosabb az, hogy az adatvédelmi szempontból kiemelt „felejtés joga” („right to be forgotten”) értelmezésében egy nagyon fontos döntést hoztak, mely szerint ez a jog messze nem korlátlan.
Arra újra érdemes felhívni a figyelmet, hogy az Európai Bíróság nem hoz ítéleteket: hozzá akkor fordulnak a nemzeti bíróságok, ha az uniós szabályok értelmezését kérik. A határozatok kihirdetése után a perek tovább folytatódnak a nemzeti bíróságokon, ahol az ügyek indultak, és ezek a bíróságok hirdetnek ítéleteket. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a CJEU döntéseit szinte minden esetben tiszteletben tartják, és kvázi precedensként kezelik.
A jelen, igencsak különös, a maga specialitásában mégis egy általános problémára rámutató esetben a konkrét pert egy olasz üzletember, Salvatore Manni indította a leccei kereskedelmi kamara ellen, és első fokon pert és kártérítést is nyert ellenük. Manni panasza az volt, hogy a kamara nyilvántartásában szerepelt az, hogy ő vezetője volt egy olyan cégnek, mely 1992-ben csődöt jelentett, majd sokkal később, 2005-ben ezt a vállalkozást fel is számolták. Az üzletember azt állította, hogy egy későbbi projektjében, amikor egy turisztikai központ építését irányította, ezt a központot azért nem sikerült értékesíteni, mivel a kamaránál szerepeltek ezek az adatok, melyek rá rossz fényt vetettek.
Az első fokon pervesztes kamara nem törődött bele a döntésbe, végigjárták Olaszországban a fellebbezési utat, melynek végén a legfelső fórum, az olasz semmítőszék az Európai Bírósághoz fordult jogértelmezési kéréssel.
A CJEU friss határozata kimondja, hogy a felejtés joga érvényes alapelv, ám ennek elsődleges célja, hogy a magánszemélyeket megvédje az adatgyűjtést végző olyan szervezetektől, mint a nagyvállalatok és az állami ügynökségek, illetve a hamis vagy elavult adatok által várhatóan károkat szenvedő polgárokat mentesítse a káros következmények alól.
Ugyanakkor a „right to be forgotten” nem alkalmazható a vállalati, vállalkozói, üzleti szférában, ahol a régebbi információk is relevánsak lehetnek, az ilyen nyilvántartások esetén nem alkalmazható a felejtés joga – magyarán: ha egy cégvezető csődbe vitt egy vállalkozást, annak nyomait nem lehet eltüntetni.
De azt is hozzátették, hogy ezek a nyilvántartások csak korlátozott mértékben tartalmazhatnak személyes adatokat, és ezekben az esetekben is csak a vállalatvezetőkhöz kapcsolódó adatok lehetnek nyilvánosak. És még tovább finomítottak: valójában minden eset más, így például figyelembe kell venni, hogy az adott személyekhez köthető események milyen régen történtek, valamint az adott vitás eset egyéb körülményeit is mérlegelni kell ahhoz, hogy milyen adatok lehetnek nyilvánosak.
