Gyorskeresés
Főszponzorunk
Megszűnnek a tankönyvek Dél-Koreában, áttérnek a digitális oktatásra
A tananyagok digitalizálása mellett átfogó koncepció mentén alakítják át a közoktatást a világ informatikában vezető országában.

Hamarosan búcsút mondhatnak a nehéz iskolatáskáknak azok a dél-koreai diákok, akik még használtak ilyet, az ottani Oktatási Minisztérium ugyanis bejelentette, hogy 2015-re kivonják a forgalomból a papírra nyomott tankönyveket, az összes tananyagot digitalizálni fogják, az iskolákban és otthon a tanulók számítógépeket (tábla PC-ket, okostelefonokat és úgynevezett „okostelevíziókat”) fognak használni.
A minisztérium és az Információs Stratégiák Elnöki Tanácsa közleménye szerint a teljes bevezetést egy széles körű országos teszt alapján hajtják végre. A tananyagok digitalizálása nem egyszerű szkennelést jelent, hanem át is dolgozzák őket, hogy módszertanilag is kihasználják a digitális technika adta előnyöket, emellett a koncepció számtalan újdonságot is tartalmaz, például a fizikailag hátrányban lévő diákok számára speciális anyagok készülnek, illetve a digitális távoktatási rendszert is kiépítik azon gyerekek számára, akiknek egészségügyi okokból nehézséget okozna az iskolába járás. A 2,2 billió vonba (2,4 milliárd dollárba) kerülő, iskolai hálózatfejlesztéseket is tartalmazó projekt zárását az általános iskolákban 2014-re, a középiskolákban 2015-re tervezik, az átmeneti időszakban mind a papíralapú, mind a digitális tananyagok használatosak lesznek. A nagyszabású átalakításnak az is része lesz, hogy például hálózatfejlesztéssel jelentősen bővítik az egyetemisták távoktatási lehetőségeit, valamint a felnőtt-, illetve a továbbképzésben is hangsúlyozottabb szerepet kap az online oktatás egy IP TV-rendszer használatával.
A feltételek adottak egy ilyen nagy váltáshoz, ugyanis a koreaiak hardverellátottsága kiváló (az előrejelzések szerint 2015-re az itt élők nyolcvan százaléka rendelkezik majd legalább egy intelligens hordozható eszközzel), és egy tegnap megjelent felmérés szerint az OECD-országok közül a 15-19 éves korosztályban a koreai diákok informatikai képzettsége a legjobb. A koreai kormányzat lépése a gyártóknak is nagy üzlet lesz, mivel a kormány a szociálisan rászorulóknak ingyenesen biztosít majd táblagépeket.
Azóta történt
Előzmények
-
Frissítve: Nem szűnik meg az informatika tantárgy az iskolákban
Az informatika a korábbi rémhírek ellenére nem tűnik el a közoktatásból, ám az új koncepciók nyilvánosság nélküli vitája és kialakítása sokakban kelthet rossz érzéseket.
A magyar diákoknak ingyenes marad a Windows
Stallman: óvakodjatok az e-könyvektől!
Győzött az elektronikus könyv
E-könyv: jogos félelmek?
Tényleg nem szeretjük az e-könyveket?
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Apple szabadalmat sért a Galaxy Tab 10.1
Németország után az Egyesült Államokból is kérh...
Fifa 13 - első információk
Az EA méretes információköteggel látott el mink...
ASUS P8C WS alaplap az új Xeon és Ivy Bridge processzorokhoz
Az Intel C216-os vezérlőhidat alkalmazó termék ...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
MA TV: Lumia 610 bemutató
Megérkezett hozzánk a Nokia belépőszintű Windows Phone-os készüléke. Nagyon kellemes, de kicsit sem nokiás.





