Idén is lesz Simonyi Konferencia

Az ingyenes rendezvényen a látogatók többek között a a Vodafone, a Google, a Nokia képviselői segítségével pillanthatnak be a villamosmérnöki és informatikai szakma aktuális fejlesztéseibe.

Magyarország legnagyobb, kizárólag egyetemi hallgatók által szervezett éves szakmai rendezvényét tartja 2022. április 27-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Simonyi Károly Szakkollégiuma

Az egy év után újra jelenléti formában debütáló rendezvényt a cégek megkeresésétől és felkérésétől kezdve, a többkamerás közvetítésen és hangosításon át a helyszíni munkálatokig egyetemi hallgatók bonyolítják le tanulmányaik mellett, a szabadidejükben.

A tizenkilencedik alkalommal megjelenő konferencián az ipar úttörő technológiáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők: többek között fejlesztéseinek kulisszái mögé vezet be a Google és a Nokia, de emellett az informatikai szakma olyan hazai húzónevei is képviseltetik magukat, mint a SAP, a Sicontact, a Snapsoft, az ICF Tech, vagy az Abesse.

A szakmai rendezvény az ipar egyik nagy dobásáról is lerántja a leplet: a Vodafone 2025-ig kitűzött terve, hogy technológiai-telekommunikációs vállalattá váljon. A BME I épületében a Vodafone egy egyedülálló előadással tárja fel, milyen szerepet játszik a kvantumtechnológia a cég víziójában, és hogyan valósulhat meg a gyakorlatban a kvantumszámítógépek által generált grandiózus számítási kapacitások kora az iparban.

A Simonyi Konferencia interaktív: a két teremben zajló előadások után a hallgatóságnak lehetősége nyílik kérdéseket feltenni az előadóknak a legfrissebb technológiákkal kapcsolatban.

Emellett a rendezvény egyik sajátossága az előadások szüneteiben zajló expó, amelyen a résztvevők közvetlenül találkozhatnak a cégek képviselőivel, lehetőséget nyitva a karrierépítés előtt is.

A konferencia két termének előadásait HD-minőségű, többkamerás közvetítés segítségével is követhetik az érdeklődők.

A konferencia regisztrált résztvevői között értékes nyereményeket, egy gaming monitort és három ajándékutalványt sorsolnak ki az esemény végén.

A 2003 óta minden évben megrendezett Konferencia iránt évről évre nagyobb az érdeklődés, tavaly több mint 1000 fő regisztrált. A rendezvénylátogatás ingyenes, viszont a részvételi szándék előzetes regisztrációhoz kötött.

A rendezvényére a konferencia.simonyi.bme.hu oldalon lehet jelenkezni, ahol minden további információ is megtalálható. Emellett a Facebook és Instagram oldalakon naprakész információkat és érdekességeket osztanak meg az eseményről.

  • Kapcsolódó cégek:
  • BME

Azóta történt

Előzmények