Az Intel tovább terjeszkedik a szoftveriparban

Az Intel tegnap bejelentette, hogy 218,5 millió dollárért részesedést vásárolnak a szervervirtualizáció egyik vezető vállalatában, VMware Inc.-ben, s a jelenleg még a szabályozó testületek által vizsgált megállapodást feltehetően a nyár végén írják alá. A szerződést új partneri viszonyt nem alakít ki, hiszen a két vállalat hosszú ideje technológiai és marketingszövetséget kötött.

A VMware-t 2003-ban 635 millió dollárért az EMC szerezte meg, s februárban már értékesítettek a vállalat dolgozói számár egy 10 százalékos hányadot. A mostani megállapodás értelmében az Intel delegál egy tagot a VMware igazgatótanácsába is úgy, hogy az eddig hat tag helyett a jövőben hét lesz.

Az Intelnek nem ez az első lépése a szervervirtualizációs iparban, 2005-ben már befektettek 8,5 millió dollárt a Virtual Ironba, s a vállalat szóvivője is azt emelte ki a bejelentéskor, hogy cége hosszú távú stratégiája a kreatív megoldásokat elősegítő virtualizációs technológiák népszerűsítése, s e folyamat része a mostani befektetés is. Több céggel is együttműködnek (például a Novell-lel, a Red Hattal, a Microsofttal és a Xennel) e célból, de a jelenlegi piacvezető szerintük a VMware, ezért irányult feléjük a befektetői érdeklődés is.

A VMware-nél nem akarták kommentálni a megegyezést, de egy vállalati forrás név nélkül azt nyilatkozta, hogy valójában csak az eddigi szoros együttműködés formalizálásáról van szó, s a VMware feltehetőleg a jövőben is fenntartja kapcsolatát az Intel vetélytársával, az AMD-vel.

Az Intel a közelmúltban mind nagyobb érdeklődést mutat a szoftvercégek iránt, s ez Hope Hayes, a VMware egyik partnercégének vezetője szerint igencsak okos gazdasági irány a részükről, mivel a jövő nem hardver-, hanem szoftverközpontú lesz. „Szeretném megszerezni azoknak a vállalatoknak a listáját, melyek az Intel befektetési terveiben szerepelnek” – tette hozzá bizalmát kifejezendő.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények