Gyorskeresés
Főszponzorunk
A magyar Anonymous újra a KDNP-t vette célba
A legutóbbi támadás a kereszténydemokrata párt ifjúsági szervezete ellen irányult, akik honlapjukon a szokásos hiányos Bibó-idézettel szálltak szembe a támadókkal.
A gepnarancs.hu, illetve a nagyvaros.hu számolt be arról tegnap este, hogy az Anonymous mozgalom nevében hacktivisták február 24-én, pénteken megtámadták a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági tagozatának (Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség – IKSZ) honlapját. A két honlap által közölt minimális információ, illetve az alapján, hogy az IKSZ honlapja e hír írásának időpontjában sem elérhető, valószínűsíthető, hogy nem egyszerűen az Anonymous szimpatizánsai által szokásos módon alkalmazott túlterheléses támadásról van szó, hanem mélyebb szintű hackelésről: a behatolók állítólag azt közölték, hogy nemcsak birtokba vették a honlapot, hanem „jelentős mennyiségű információt” töröltek is róla.
A nemrég a szintén KDNP-s Hoffmann Rózsa személyes honlapját is megtámadó Anonok üzenete egyértelműen kimondja, hogy politikai indíttatású a támadás, mivel kijelentik, hogy a felsőoktatási reform bizonyos részeivel elégedetlen új hallgatói érdek-képviseleti szervezet, a Hallgatói Hálózat törekvéseit kívánják a támadással támogatni, és elfogadhatatlannak tartják, hogy az IKSZ a kormány pártjára állt.
Az IKSZ a helyreállítás idejére a következő üzenetet helyezte el:
„Péntek este a Hallgatói Hálózatot támogató hekkerek kísérletet tettek arra, hogy elnémítsanak minket. Az akció közben feltörték honlapunkat, amelyet hamarosan eredeti formájában találhattok meg itt.
Addig is kövessetek minket Facebookon és Twitteren!
Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség”
Erre az üzenetre az Anonymous Operation Hungary Facebook-fiókjában egy aktivista már válaszolt is: „Dear IKSZ! it was Anonymous and NOT Hallgatói Hálózat! Don't you understand?”
Azóta történt
Előzmények
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Apple szabadalmat sért a Galaxy Tab 10.1
Németország után az Egyesült Államokból is kérh...
Fifa 13 - első információk
Az EA méretes információköteggel látott el mink...
ASUS P8C WS alaplap az új Xeon és Ivy Bridge processzorokhoz
Az Intel C216-os vezérlőhidat alkalmazó termék ...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
MA TV: Lumia 610 bemutató
Megérkezett hozzánk a Nokia belépőszintű Windows Phone-os készüléke. Nagyon kellemes, de kicsit sem nokiás.





