Már épül az Amazon internete, a Starlink-rivális

Felküldte az első Kuiper-műholdakat az Amazon, megakonstellációt építene, hogy kihívja a SpaceX Starlinket.

Sem a Blue Origin, sem az Amazon űrbéli projektjei nem haladtak olyan gyorsan, mint egyesek várták, de most elindult a tervezett Kuiper műholdas internetszolgáltatás kiépítése. Az Amazon felküldte az első prototípus-műholdakat, még pénteken, Floridából.

Ez az első lépés, mielőbb több ezernyi műholdból álló megakonstellációt hoznak létre a Föld körül, hogy a SpaceX Starlinkkel versenyezzenek.

A kilövést ULA Atlas 5 rakétával hajtották végre, az Amazon logó sem hiányzott róla. Korábban többször változtattak a rakéták kapcsán.

A sikeres tesztek után 3236 újabb műholdat lőnek fel a következő pár év során, majd globális, műholdas, szélessávú internetelérést biztosítanak ezekkel. Ehhez 83 kilövésre kötöttek szerződést, ami a Blue Origin mellett az ULA és az Arianespace cégeket is érinti. Perelik azonban a céget, amiért a SpaceX esetlegesen olcsóbb rakétáit nem vették számításba. A SpaceX közel 5000 műholddal szolgáltatna egyelőre.


[+]

Az Amazon műholdjai a redmondi gyárában készültek, a kilövés sikeres volt. A 2019-ben bejelentett Kuiper projektre 10 milliárd dollárt különítettek el. Az amerikai FCC arra kötelezi a céget, hogy a tervezett konstelláció felét 2026-ra állítsa üzembe. Elemzők szerint dollártízmilliárdokat érhet a műholdas internet szektora. A SpaceX és az Amazon mellett versenyben lesz még a francia Eutelsat OneWeb szolgáltatása, ez főleg kormányzatoknak és cégeknek szolgáltat. Valamint a kanadai Telesat, amely nem küldött még fel műholdat.

Az Amazon üzleti ügyfeleket és fogyasztókat is megszólítana, utóbbiaknak 400 dollárba kerül terminált építeni, de a vételárról nincs még hír. A Starlink-terminálok ára 599 dollár.

Ha pedig rakéták: nagy európai áttörésnek mondják, hogy a spanyol PLD Space fellőtte az újra felhasználható Miura-1 rakétáját szombaton. Ez volt Európa első teljesen privát rakétakilövése.

Azóta történt

Előzmények