Pénztármentes jövőt remél az Amazon

Az Amazon felhős üzletága szeretné elérni, hogy több helyen használják a pénztármentességet garantáló technológiáját.

Az Amazon több iparágban is szeretné bevetni azt a technológiát, amit a pénztármentes üzletekhez fejlesztett ki. Az utóbbi években a cég maga több ilyet is nyitott, ezekben kamerák és szenzorok figyelik, ki mit visz magával, és kilépésekor számláznak.

2020 óta már a kereskedelmi és élelmiszeripari láncnak is értékesítik ezeket a rendszereket, különféle központokban, reptereken, stadionokban is bevetették. A jövőben azonban még több területen szeretnék használni és értékesíteni, a technológia mögött álló csapat pedig az AWS felhős divízióhoz került.

A koncepciót egyébként 2016-ban alkották meg, de még mindig nem söpört végig a világ boltjain. Pedig a cég szerint egyes helyeken a bevezetése óta kétszeresére vagy háromszorosára is nőttek az eladások.

Azóta történt

Előzmények