Az Adobe tegnap egy Las Vegasban megrendezett fesztiválon bejelentette, hogy arra törekszenek: a digitális filmezés új szabványa az általuk kifejlesztett CinemaDNG nevű videoformátum legyen. Ezt a formátumot az Adobe a digitális fényképezésben archiválásra használt DNG (Digital Negative) formátumra alapozva fejlesztette ki.
A bejelentés szerint az Adobe kezdeményezését nagy cégek támogatják, többek között a Panavision, a Silicon Imaging, a Dalsa, a Weisscam és az ARRI a kameragyártók részéről, valamint az Iridas és a The Foundry a szoftvercégek oldaláról, s csatlakozott hozzájuk a CineForm kodekfejlesztő vállalat. Mint Michael Coleman, az Adobe termékmenedzsere elmondta, széles körű és nyílt vita előzi majd meg a szabványosítást, melybe mind a gyártókat, mind a fogyasztókat bevonják, hogy a nyílt formátum elfogadottságát biztosítsák.
Az Adobe fejlesztését az indokolja a szakember szerint, hogy a számtalan különböző hardveres és szoftveres technológia rengeteg gondot okoz a digitális filmezés gyorsan növekvő szegmensében, a gyártó cégek saját formátumaikat használják, s ez nehezíti a felhasználók munkáját. A filmeseknek, filmezőknek szánt CinemaDNG nyílt szabvánnyá válása sokat segíthetne ezen a gondon, a konverziókra költött pénzt és az e munkára elvesztegetett időt spórolná meg a felhasználóknak.
A formátum specifikációja várhatóan még ez évben elkészül, eleinte a professzionális felhasználókat (a filmipart) célozzák meg, de igen gyorsan szeretnék a fogyasztói szektorban is elismertetni és elterjeszteni.
Az Adobe szabvánnyá tenné új videoformátumát
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- Adobe
Azóta történt
-
Az Adobe lemondott a GoLive-ról
A két azonos feladatú program közül az Adobe-nál a Dreamweaver mellett döntöttek.
Szoftver 0
-
Három új Adobe-program: letölthető tesztváltozatok
Két napig ingyenesen kipróbálható az új Dreamweaver, a Fireworks és a Soundbooth.
Szoftver 1
-
Tessék frissíteni a Flash Playert!
A hiba nem új, de veszélyes. Bármely Flash-animációból érkezhet nem várt vendég a számítógépre.
Közösségi média 16
-
Elindult az Adobe közösségi oldala
Online szövegszerkesztő, tárhely, közösségi funkciók, s be lehet jelentkezni az Adobe Acrobat 9 próbaverziójára is.
Szoftver 0
Előzmények
-
A CSI is benne van az Adobe Media Player 1.0-ban
Neve ellenére az Adobe új terméke valójában internetes televíziós szolgáltatás.
Szoftver 3
-
Visszavonta szoftverfrissítéseit az Adobe
A kiadás előtt nem tesztelték elég alaposan a Photoshop Lightroom és a Camera Raw új verzióit.
Rövid 12
-
Kapható az Adobe Flash Media Server 3
Mostantól lehetőség van Flash-alapú HD-anyagok online közvetítésére is.
Szoftver 0
-
Letölthető a nagy felbontású videókat támogató Flash Player 9
Az új verzió már lejátssza a HD-tartalmakat is.
Szoftver 3
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
gp Két évvel ezelőtt nem várt sikert hozott a Stunlock stúdió számára a V Rising, és most minden földi jóval teletömve kiléptek a korai hozzáférés árnyékából is. Nézzük, mit is hoznak a teljes pompájú véres kalandok!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest