A Verizoné az MCI

Az USA legnagyobb távközlési cége, a Verizon Communications Inc. alacsonyabb, 8,5 milliárd dolláros ajánlatával is megnyerte a piac második számú szereplőjéért, az MCI Inc.-ért a Quest Communications International Inc.-kel folytatott tízhetes licitháborút. A Quest, amelynek előző három ajánlatát az MCI igazgatótanácsa rendre visszautasította, tegnap visszavonta végső és legmagasabb, 9,9 milliárd dolláros ajánlatát. A Verizon által kínált alacsonyabb árat az MCI a hivatalos indoklás szerint a piacvezető stabil pénzügyi helyzete és kedvezőbb kilátásai miatt részesítette előnyben. A két cég vezetése szerint az USA versenyhivatala jövőre hagyja majd jóvá az ügyletet.

Az MCI-nek körülbelül 60 ezer nagyobb vállalat mellett további 1 millió kisebb céges ügyfele, valamint 13 millió lakossági előfizetője van, a cég ezenfelül az USA egyik legnagyobb internetszolgáltatója. Az MCI részvényárfolyama, amely a cég eladásáról szóló hírek tavaly decemberi első felröppenése óta több mint 40 százalékot emelkedett, a bejelentés nyomán 3,1 százalékkal csökkent. A Quest részvényárfolyama 1,5 százalékkal nőtt, a Verizoné viszont 2,3 százalékkal visszaesett.

Azóta történt

  • A Verizon hadat üzen az mp3-nak

    A mobilszolgáltató csak a Microsoft formátumát támogatja, ráadásul a telefonok funkcióinak korlátozásáért kinéz nekik egy újabb per.

Előzmények