A Sony kitiltja Európából a PlayStation 3-at

A jelenlegi tervek szerint a PlayStation 3 november 11-én jelenik meg Japánban és november 17-én Észak-Amerikában, Európába azonban csak 2007 márciusában érkezik meg. Amint most kiderült: a Sony tenni is fog arról, hogy kontinensünkre ne szivároghasson be ennél korábban. „A törvény egyértelmű: a PS2, a PSP vagy a PS3 uniós szürkeimportja az SCEE engedélye nélkül illegális” – mondta határozottan a Sony Computer Entertainment Europe (SCEE) szóvivője a BBC-nek. A vállalat álláspontját igazolja az a múlt héten lezárult perben született ítélet, amely precedenst teremt az új játékkonzol számára is. Ebben az ügyben az eljáró brit bíróság megtiltotta egy hongkongi importőrcégnek a hordozható PSP behozatalát az EU-ba. „A törvény szigorával fogunk fellépni a szürkeimporttal próbálkozó cégek ellen” – tette hozzá a szóvivő.

Többek szerint a szigorú fellépés méltánytalan a türelmetlen európai vásárlókkal szemben, akik esetenként akár jelentős felárat is hajlandóak lennének kifizetni azért, hogy hamarabb hozzájuthassanak a konzolhoz. A Sony szerint azonban a lépésre a fogyasztók érdekében van szükség. „Végeredményben a fogyasztókat védjük, amikor megtiltjuk az olyan hardverek árusítását, amelyek nem felelnek meg a szigorú EU-s és brit biztonsági előírásoknak” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a japán és amerikai készülékeken nem futnak a korábbi PlayStationökre írt, Európában vásárolt játékok, nem játszhatók le az európai DVD-k és Blu-ray filmek, és e modellekre helyi garancia sem érvényesíthető.

Amint arról beszámoltunk, a Sony az idén 2 millió PlayStation 3 eladásával számol a japán és észak-amerikai piacon, de a premier napjára mindössze félmillió gépet szállít le. A szűkös készletek miatt borítékolható, hogy az első hónapokban hiánycikk lesz a termék: az Egyesült Államokban több áruházlánc egyetlen nap alatt kiárusította az előrendelésre elkülönített teljes készletet. A japán vállalat úgy számol, hogy a jövő év elejére sikerül annyira felfuttatni a gyártást, hogy március végéig – az eredeti célkitűzést teljesítve – 6 millió gép eladásán lesznek túl. A premier elhalasztását a PAL normát használó régiókban éppen gyártási nehézségekkel – a készülék optikai meghajtójában használt Blu-ray diódák sorozatgyártásának késésével – indokolta a vállalat.

A szürkeimport elleni fellépés azt jelenti, hogy a hivatalos premier előtt hazánkban sem lesz megvásárolható a PlayStation 3. A nálunk formálisan nem támogatott Microsoft Xbox és Xbox 360 kizárólag ilyen forrásból volt beszerezhető eddig, e gépek esetében a hivatalos forgalmazás éppen a jövő héten indul meg.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények