Csütörtökön az Oracle zöld utat kapott a vállalatirányítási rendszerekkel foglalkozó PeopleSoft felvásárlásának keresztülviteléhez. Az ügyben eljáró körzeti bíróság ítélete szerint a javasolt akvizíció nem korlátozná jelentősen a versenyt az üzleti szoftverek piacán és nem vezetne látványos áremelkedéshez – amint azt a felperes amerikai igazságügyi minisztérium állította.
A PeopleSoft függetlenség melletti elkötelezettsége azonban nem ingott meg a bírósági döntést követően sem. Craig Conway, a vállalat elnök-vezérigazgatója még pénteken arról biztosította alkalmazottait, hogy tovább folytatódik az immár 15 hónapja tartó harc a felvásárlás ellen. Mint levelében fogalmazott: az ítélet nem jelenti azt, hogy az Oracle felvásárolja a PeopleSoftot.
Eközben az Oracle ismét meghosszabbította legutóbbi – a PeopleSoft-papírokért 21 dollárt kínáló – ajánlatát, mely most szeptember 24-ig áll. A PeopleSoft azonban – ahogy a korábbi ajánlatok esetében – ezúttal is meg van győződve arról, hogy az Oracle alulértékeli a vállalatot. A céghez közel álló források szerint az Oracle rövidesen dönt arról, hogy hajlandó-e tovább emelni a tétet.
Az elemzők egy része úgy véli, hogy elkötelezettség ide, elkötelezettség oda, a PeopleSoft csupán az elkerülhetetlent próbálja késleltetni. Mint mondják, az üzlet nem megy olyan jól, hogy az igazgatótanács is kitartson a harc mellett, ráadásul a csütörtöki döntést követően a vállalati IT-vezetők bizonyosan kivárnak szoftvervásárlásaikkal, ami aligha segít a PeopleSofton.
A PeopleSoft kitart a függetlenség mellett
- Írta: Barna József
- Forrás: CNET
- Kapcsolódó cégek:
- Oracle
- PeopleSoft
Azóta történt
-
Egy lépéssel közelebb a PeopleSofthoz az Oracle
Egy bírósági döntés szerint nem lenne versenyellenes az Oracle bevásárlása.
Mérleg 0
-
Mexikó adóhivatala a PeopleSoftot választotta
Ötvenmillió dolláros üzletet kötött az amerikai szoftverfejlesztő.
Szoftver 0
-
Utoljára emelte a tétet az Oracle
November közepére végleg eldőlhet, hogy elkel-e a PeopleSoft.
Mérleg 0
Előzmények
-
Meghosszabbították a PeopleSoft-ajánlatot
Kitolta az ellenséges felvásárlási ajánlat határidejét az Oracle.
Mérleg 0
-
Megállíthatatlan a szoftvercégek konszolidációja
Gazdaságossági megfontolások ösztönzik a nagy szoftverfejlesztők felvásárlásait.
Mérleg 0
-
Növelte nyereségét az Oracle
Csökkent az üzleti alkalmazások, de nőtt az adatbázis-kezelők forgalma.
Mérleg 0
Percről percre
gp Nagyon sok évtizeddel az eredeti Lunar Lander megjelenése óta ismét ezen a címen jelent meg Atari logóval egy játék. Vajon mennyit javult a játékdesign a hetvenes évek óta?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- alza vélemények - tapasztalatok
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Véget is ért egyelőre a Helldivers II körül balhé
- Vezetékes FEJhallgatók
- Xiaomi 13T és 13T Pro - nincs tétlenkedés
- GoPro Topic
- Okos Otthon / Smart Home
- Hisense LCD és LED TV-k
- AMD off topik: VGA, CPU, APU és minden, ami AMD
- További aktív témák...