Bár a mobiltelefon-használat esetleges káros hatásairól folyó vita aligha ér véget, erős érvet ad a technológia veszélytelenségét vallók kezébe egy nagyszabású dán vizsgálat, amely nem talált összefüggést a mobilozás és a rákos megbetegedések kialakulása között. Az országos kutatásban – melyet az oxfordi Journal of National Cancer Institute szakfolyóiratban publikáltak – több mint 420 000 olyan ember adatait elemezték, akik már 1982 és 1995 között is mobil-előfizetők voltak. Az adatgyűjtést 2002-ben zárták le, addig követték a nyomon a mobilosok egészségi állapotát. A vizsgált csoportból akkor több mint 56 000-en használtak mobiltelefont 10 évnél is hosszabb ideje.
A kutatók összesen 14 249 esetben regisztráltak rákos megbetegedést, de a mobilhasználat nem volt összefüggésbe hozható a korábbi tanulmányokban vizsgált ráktípusok – agydaganat, hallóideg-daganat, hasnyálmirigy-daganat, szemdaganat és leukémia – kialakulásával. A konklúzió szerint a megbetegedések kockázatát a mobiltelefonálás nem növeli, sem rövid, sem hosszú távon.
A BBC által megkérdezett szakértő, Tricia McKinney szerint a dán vizsgálat eredményei azért is alapvető fontosságúak, mert a telefonhasználat gyakoriságára vonatkozó adatokat a szolgáltatóktól szerezték meg, és nem az emberek akár évtizedekkel korábbi emlékeire hagyatkoztak. „A vizsgált csoport nagy létszáma miatt bizakodhatunk a konklúzió megalapozottságában” – fogalmazott a Leedsi Egyetem járványügyi és biostatisztikai központjának professzora.
A mostani eredmények egybevágnak egy év eleji brit kutatás következtetéseivel. Akkor a londoni Rákkutató Intézet és három másik egyetem négy éven át végzett vizsgálata azt állapította meg, hogy sem a rendszeres mobilozás, sem a mobilhasználattal eltöltött évek, sem a hívások száma vagy az összesített beszélgetési idő hossza nem befolyásolja a leggyakoribb agydaganat, a glioma kialakulásának valószínűségét.
A mobilozás élettani hatásait régóta próbálják felderíteni kutatók, és noha a mai napig nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, hogy összefüggés lenne bizonyos betegségek kialakulása és a telefonálás között, az utóbbi években egyre inkább elterjedt az nézet, hogy a mobiltelefon-sugárzás súlyosan károsíthatja az élő szervezetet. Ezek az újabb eredmények azonban bizakodásra adhatnak okot. Igaz, a szakértők óvatosságból továbbra is azt tanácsolják, hogy a gyerekek mobilhasználatát jobb korlátozni, mivel az idegrendszerük még kialakulóban van, és általában ajánlatos rövid hívásokat bonyolítani.
A mobilozás nem okoz rákot
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Önmérsékletre kényszerítik a mobilozó diákokat
Dél-Koreában rendelettel próbálják elejét venni a fiatalok mértéktelen telefonhasználatának.
Társadalom 3
Előzmények
-
Folytatódik a wifiháború
A wifi egészségkárosító hatásáról egyre szélesebb vita bontakozik ki Nagy-Britanniában.
Tech 0
-
A brit szülők leszereltetik az iskolai wifihálózatokat
Több szigetországi iskolában is lecserélik a wifihálózatokat a hagyományos kábelre, mert a szülők aggódnak a lehetséges káros hatások miatt.
Közösségi média 19
-
Mégsem veszélyes a mobiltelefon?
Egy brit vizsgálat szerint nincs kimutatható összefüggés a mobilozás és az agydaganatok kialakulása között. A vita tovább folytatódik.
Tech 4
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
gp Két évvel ezelőtt nem várt sikert hozott a Stunlock stúdió számára a V Rising, és most minden földi jóval teletömve kiléptek a korai hozzáférés árnyékából is. Nézzük, mit is hoznak a teljes pompájú véres kalandok!
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen