A lelkünkbe lát a számítógép

Webkamera segítségével arcról olvas – ha nem is gondolatokat, de legalábbis érzelmeket – az a szoftver, amelyet brit és amerikai tudósok, a Cambridge-i Egyetem és a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói közösen fejlesztenek. Az arckifejezéseket beazonosítani képes program a megalkotóinak reményei szerint számos területen hasznosítható lesz, többek között segíthet az autistáknak környezetük reakcióinak értelmezésében.

Már régóta ismert, hogy az emberek érzelmi állapotáról a nem verbális kommunikációjuk – arckifejezéseik, gesztusaik, testbeszédük – alapján is tájékozódunk. „Ezt a képességet építettük be a számítógépekbe” – magyarázza Peter Robinson, a Cambridge-i Egyetem számítógép-laboratóriumának kutatója.

A viselkedés, a nonverbális jelek alapján következtetünk mások lelkiállapotára, és ezek az információk szolgálnak saját cselekedeteink, reakcióink forrásául, illetve ezek alapján jósoljuk meg másokét. Ezt a területet nagyjából az 1970-es évek óta kutatják, de csak az utóbbi években került az érdeklődés homlokterébe, az autizmussal élők számának növekedése kapcsán – mondja Robinson. Róluk azt tartják – magyarázza –, hogy lelki vakságban szenvednek, azaz nem tudják a nem verbális jelekből mások érzéseit kikövetkeztetni.

Éppen egy autizmuskutató által készített „arckifejezéstár”, egy különböző érzelmi állapotokat emberek arcának videofelvételeivel bemutató DVD adta a lökést a kutatáshoz. A Robinson és társai által kifejlesztett programot ezzel tanították meg olvasni az arcokon. A tesztek azt mutatják, hogy a számítógép jóval pontosabb érzelemfelismerésre képes, mint az ember: olyan pontos, mint az arcok értelmezésében legügyesebb emberek.

Robinson ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a technológiának számos nem etikus felhasználása képzelhető el. Például „képzelj el egy olyan komputert, amelyik a kivárja a legkedvezőbb érzelmi állapotot, hogy eladjon neked egy terméket” – vázolja, hogy miért érdeklődik a reklámbiznisz a megoldás iránt. De nyilvánvalóan üdvös célokra is lehet használni a programot: érzelmi „hallókészülék” lehet autisták számára; felhasználható a szoftverek tesztelésében a felhasználói válaszok elemzésére; a távoktatásban segíthet a tanulók reakcióinak közvetítésében; de még a rajzfilmkészítésben is hasznát vehetnék az arckifejezések rajzolásakor. A jövőképben olyan eszközök – például mobiltelefon és autó – is szerepelnek, amelyek hangulatunkat elemezve reagálnak.

A kutatók a program továbbfejlesztésén is dolgoznak, az új változat az arckifejezések mellett már a testtartást és a gesztusokat is figyelembe venné.

Előzmények