A helyi hívások versenyébe is beszállt a Tele2

Tegnap óta Budapesten és hét vidéki nagyvárosban (Székesfehérvár, Győr, Zalaegerszeg, Pécs, Szolnok, Debrecen és Miskolc), az év hátralévő részében pedig további 14 primer körzetben lehet igénybe venni a Tele2 helyihívás-szolgáltatását, s ezzel teljessé válik a cég kínálata a vezetékes piacon – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Laczkó Tóth Gergely, a Tele2 Magyarország vezetője. A társaság a helyi hívásokat csúcsidőben bruttó 10,5 forintért, csúcsidőn kívül pedig 4,9 forintért kínálja. (A Matáv Bázis díjcsomagjában ezért 11,1, illetve 5,5 forintot kell fizetni, a Matáv Sokatmondó díjcsomagjában alkalmazott áraknál viszont némileg magasabb a Tele2 tarifája.)

Módosított ajánlat a Songra

A Tele2 AB svéd távközlési cég módosította szeptember 29-én tett, 4,95 milliárd korona (673 millió dollár) összegű vételi ajánlatát a Song Networks szélessávú-szolgáltatóra, amelynek megszerzéséért a dán TDC-vel verseng. Ennek értelmében a Tele2 már nem ragaszkodik ahhoz a feltételhez, hogy az ajánlat csak akkor érvényes, ha azt a részvényeseknek legalább az 50 százaléka elfogadja. A feltétel enyhítésében szerepet játszik, hogy a Song igazgatótanácsa a múlt héten annak a véleményének adott hangot, hogy az 50 százalékos minimum előírása kockázati elemet jelent a Tele2 ajánlatában. A módosítás következtében a feltételek gyakorlatilag azonosak, miközben mi részvényenként 2,50 koronával többet ajánlunk, mint a TDC – hangsúlyozta közleményében Lars-Johan Jarnheimer, a Tele2 vezérigazgatója. A cég részvényenként 85 koronát ajánlott a Songért, míg a TDC csak 82,50-et. A Tele2 Európa egyik vezető távközlései cége, amely egyaránt kínál vezetékes, mobil- és széles sávú szolgáltatásokat. A Song megszerzésével bővíteni kívánja üzleti és lakossági ügyfélkörét.

Laczkó Tóth Gergely azt is bejelentette, hogy a Tele2 kilép a Matáv-területekről, elsőként a Monortel fennhatósága alatt is nyújt szolgáltatásokat. A cég már tárgyal az Emitel és az Invitel vezetőivel, és az egyeztetések lezárása után ezeken a területeken is elérhető lesz. A Tele2 alapvetően a lakossági piacot célozza meg, de "rájuk találnak" kisebb vállalkozások is. Továbbra sem áll a társaság szándékában a nagyvállalatok kiszolgálása. Az ügyfeleknek – a Tele2 szolgáltatásainak megrendelése után – a hívások kezdeményezése előtt egy négyjegyű számot kell bepötyögniük, a társaság azonban szeretné bevezetni az úgynevezett szolgáltató-előválasztást, amikor ennek megrendelése után nem kell az említett számot beírni, s minden hívás a Tele2 rendszerén megy át. Ehhez azonban az kellene, hogy a jelenlegi 13 euró helyett alacsonyabb összeget fizessen a Tele2 a Matávnak e műszaki művelet elvégzéséért – tette hozzá a cégvezető, aki hozzátette, hogy az európai átlag 4,6 euró, s több olyan ország is van, ahol ezért nem kell fizetni.

A Tele2 fél évvel ezelőtt jelent meg Magyarországon a vezetékes belföldi, nemzetközi távolsági és mobil irányú szolgáltatásaival, ez a paletta bővült most a helyi hívásokkal. A cég vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, hogy bár adódnak nem fizető ügyfelek, számuk nem jelentős. A Tele2 szolgáltatásait csak azok vehetik igénybe, akik az adott terület eredendő szolgáltatójával előfizetői jogviszonyban vannak – maga a vállalat azonban nem szed havi előfizetési díjat, nem rendelkezik saját hálózattal, így "lekapcsolni" sem tudja a renitens ügyfeleket, végső esetben marad tehát a behajtás.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Tele2

Azóta történt

Előzmények