A FreeSoft eladja a Big Fisht

A kiadott közlemény szerint befejeződött a Big Fish Internet-technológiai Kft. FreeSoft számára fontos alkalmazottainak, tudásának és tevékenységének beintegrálódása az anyavállalati szervezetbe. A FreeSoft Nyrt. szerződést írt alá a cég 36 millió forintért történő eladásáról. A közleményből kiderül: lényegében egy kiürített társaság, illetve a cégnév értékesítéséről van tehát szó. A Big Fish volt a FreeSoft első szerzeménye, az akvizíciót 2004 decemberben jelentették be. Az akkori közlemény szerint a vételár nem haladta meg a Freesoft alaptőkéjének 10 százalékát, azaz kevesebb volt, mint 130 millió forint, aminek legnagyobb részét ráadásul nem is készpénzben egyenlítette ki a cég, hanem saját részvényben.

Előzmények